Salánki hordó

Mi, magyarok különösen élenjárunk a hordókészítésben, hiszen bodnáraink keze alól kerül ki a többi között a beregszászi, a szerednyei, a munkácsi, az ungvári, a salánki, a derceni, az egri, az erdélyi, a gönci, a pozsonyi és a tokaj-hegyaljai hordófajta.

Kárpátalja számos településén - Salánkon, Dercenben, Nagybégányban, Kisbégányban, Sárosorosziban - a mai napig űzik a bodnárok, más néven kádárok, borkötők, avagy pintérek szakmáját.

Az egykori Ugocsa vármegyei Salánkot a kárpátaljai hordókészítés fellegvárának tartják. Valaha több mint száz bodnár műhelyében készült itt hordó.

Az apáról fiúra szálló mesterséget még ma is jónéhány gyakorolják a településen. Leginkább saját műhelyeikben dolgoznak az itteni bodnárok, akik a helyi piacokon, a fesztiválokon és a bortermelőknél értékesítik árujukat. De nem ritka a külföldi megrendelés sem.

A salánki mesterek főleg magyar típusú, vagyis kerekded boros- és ecetes- és káposztáshordókat, kádakat, szaunába való favödröket és virágdézsákat készítenek, salánki specialitásnak mondhatjuk a kerek vagy ellipszis formájú asztali kishordókat. Ezek közül is leghíresebb az úgynevezett "háromfenekű", vagy másképpen "kéthasú" vagyis kétrekeszes kishordó, melyből ugyanazon a csapon keresztül folyik a vörös- és fehérbor, illetve a pálinka-víz páros. A salánki kádárok szinte kizárólag helyi tölgyfából, elsősorban a tömörebb fájú, helyi mocsári tölgyből dolgoznak. Bár elterjedt a gépi munka is, a régi kézi szerszámokat nagy becsben tartják, és még mindig német műszavakkal nevezik őket. Ugyanakkor a salánki bondárok is belátják, hogy haladni kell a korral, s igyekezni korszerűbb, a munkájukat megkönnyítő eszközöket beszerezni.

Jelenleg mintegy 30 főre tehető a hordókészítéssel foglalkozó kisiparosok száma Salánkon.