150 éves református templom
A XVI. század elején az új hitre áttért tiszaágteleki lakosok számára kezdetben egy fatemplomban hirdették az igét. Az 1600-as évek elejétől a kisdobronyi egyházközség filiájaként működött. A fennmaradt írásos emlékekből kiderült, fatemploma 1798-ig háromszor újíttatott. Lélekszáma ezekben az időkben csupán 210 főre volt tehető, ennek ellenére kérvényezték, hogy anyagyülekezetté minősítsék. 1835-től iskolát működtetett, tanítói állást tartott fenn. Száz év alatt a gyülekezeti tagok száma megháromszorozódott, az 1872-73-as kolerajárvány előtt 750 körül lehetett. A gyülekezet 1945-ig anyaegyházként működött, majd ismét a kisdobronyi egyházközséghez csatolták. Azóta e két közösség együttesen alkalmaz lelkipásztort. Utolsó helyben lakó igehirdetője Gecse Endre volt, akit az akkori rendszer meghurcolt és megfosztott hivatalától. Azóta bejáró lelkészei vannak a gyülekezetnek. Leghosszabb ideig Kiss Ernő hirdette az Isten igéjét. 2011-től Bernát Tamás teljesít szolgálatot a településen.