Ungvári Református Templom
Az ungvári református egyház gyökerei a 16. század közepére nyúlnak vissza, amikor 1546-ban megalakult az első protestáns gyülekezet a városban. A Homonnai Drugeth család pártfogásával hamarosan a környék vallási központjává vált, több környező település is leányegyházként csatlakozott hozzá. A 17. század azonban zaklatásokkal teli korszak volt: a jezsuiták gyakran elvették a templomot, a papok jövedelmét és a gyülekezet birtokait. Bár 1611 után Homonnai György gróf új templomot, paplakot és iskolát építtetett a mai Volosin (akkori Só) utcában, a reformátusok sokszor kiszorultak saját szent helyükről.
1695-ben gróf Bercsényi Miklós elfoglalta a templomot, a parókiát és az iskolát, a lelkészt pedig családjával együtt kiűzték a városból. II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1705-ben visszaadta ugyan a reformátusoknak a templomot, de rövid idő múltán, 1710-ben ismét a jezsuiták kezére került. Ekkor a gyülekezet Radváncra húzódott vissza, ahol hosszú évtizedeken át magánházakban és egy kisebb imaházban tartották istentiszteleteiket.
A változást II. József türelmi rendelete hozta el. 1783-ban engedélyt adott a reformátusok visszaköltözésére, és 1793-ban letették az új templom alapkövét. Három évvel később, 1796-ban elkészült az új templom, amely ugyan csonkatoronnyal épült fel, mégis hatalmas örömmel töltötte el a híveket, akik végre saját hajlékban adhattak hálát Istennek. A 19. század folyamán a templomot többször felújították és bővítették, 1818-ban például tornyot kapott, majd 1832-ben új harangot öntöttek számára.
A 20. század elejére a gyülekezet létszáma annyira megnőtt, hogy a templom már szűknek bizonyult. 1905–1906 között nagyszabású bővítést végeztek, új paplak is épült, és a közösség 1906. október 14-én ünnepélyesen felszentelhette a kibővített templomot. Egy évvel később Angster József készített új orgonát, amely ma is működik.
A történelem viharai azonban ismét nehézségeket hoztak. A trianoni döntés után a gyülekezet megfogyatkozott, mégis élénk közösségi élet folyt: működtek ifjúsági és nőegyletek, jótékonysági körök. A második világháború alatt az ungvári reformátusok részt vettek menekülő zsidók megsegítésében, sok férfit azonban elhurcoltak, és a közösség súlyos veszteségeket szenvedett. 1944-ben elhunyt Komjáthy Gábor esperes-lelkész, aki még elrejtette az egyház értékes könyveit és anyakönyveit, hogy megóvja azokat a szovjet hatóságoktól.
A szovjet uralom idején az egyház minden vagyonát államosították: a templomot, a parókiát, az iskolát, a szőlőket és földeket is. A híveknek bérleti díjat kellett fizetniük saját templomuk használatáért, és sokszor más felekezeteknek is kiadták. A vallási életet korlátozták, titokban kereszteltek és esketések zajlottak, lelkészeket üldöztek és börtönöztek be.
A rendszerváltás hozta meg a változást. 1991-ben előkerültek a háború idején elrejtett egyházi könyvek és anyakönyvek, és az ungvári református gyülekezet új lendülettel kezdhette meg újjászervezését. A templom ismét a közösség lelki otthona lett, ahol a hívek a múlt küzdelmeire emlékezve és a jövő reményével gyűlnek össze.