Tiszaújhely
Molnár Melinda és társai értékteremtő, hagyománymentő tevékenysége
Molnár Melinda tiszaújhelyi könyvtáros fiatalokat tanít az olvasás szeretetére, emellett kézműves foglalkozásokon és bábjáték keretében igyekszik kibontakoztatni a gyerekek tehetségét. Melinda korábban görögkatolikus hitoktatóként tevékenykedett a településen, s már akkor szívesen szervezett anyák napi műsorokat, karácsonyi és Mikulás-napi rendezvényeket, gyermeknapokat, elsőáldozásokat és egyéb rendezvényeket. 2003-ban önállósította magát. Segítőivel kézműves tevékenységbe kezdett, s az előállított termékeket templombúcsúkon árulta. A befolyt összegből kirándulni vitte a gyerekeket.
Az első kézműves foglalkozásokat otthon tartotta a gyerekeknek. Ezeken az alkalmakon gipszfigurákat öntöttek, mézeskalácsot sütöttek, adventi koszorúkat készítettek. Idővel szervezetté alakultak, s Szeresd és tedd a jót néven bejegyeztették magukat.
Melinda és társai iskolákban, óvodákban, táborokban, fesztiválokon, falunapokon tartanak kézműves foglalkozásokat, ahol gyöngyfűzést, fafaragást tanítanak, gipszből készült plaketteket, mézeskalácsot készítenek, kukoricacsuhéból karkötőt, kenyértartót fabrikálnak, gyufából erdei házikót, szélmalmot alkotnak.
Hátrányos helyzetű gyermekekkel is szívesen foglalkoznak. Ők kezdték el látogatni a Nagyszőlősi Járási Kórház gyermekosztályán otthagyott gyermekeket.
A segítők közül azóta sokan már felnőttek, megházasodtak, s most gyermekeiket viszik el Melindáékhoz. Vannak, akik annyira megszerették a kézműves tevékenységet, hogy azt otthon is tovább folytatják.
A csoport kézműveskedés mellett bábozással is foglalkozik, valamint karácsonykor kántálnak és betlehemes játékkal járják a települést, megőrizve így őseik hagyományát. Az így kapott pénzből kirándulni viszik a gyerekeket.
Melinda a kézműveskedés mellett már második évtizede vezeti a tiszaújhelyi községi könyvtárat. Ez a tevékenysége sem mindennapi. A közel 15000 kötetből álló könyvtárban Melinda többféle foglalkozást is szervez, hogy bevonzza a könyvek világába a gyerekeket. Kezdetben úgy csalogatta őket a könyvtárba, hogy minden egyes hazavitt és elolvasott könyvért jutalmat adott. Idővel annyira megszerették a gyerekek az olvasását, hogy már a jutalom sem hiányzott nekik. Így indult az olvasóvá nevelés, melybe aztán a gyerekek által bevonták a szülőket is. Egyre többen tudták meg, hogy Tiszaújhelyben újra kinyitott a könyvtár, melyet még csábítóbbá tett, hogy számítógépeket is beüzemeltek benne.
Szoros a kapcsolat a Művészet a Nemzetért Alapítvánnyal, mellyel kölcsönös fellépéseket, író-olvasó találkozókat, képkiállítást tartunk.
Melindáék testvérkapcsolatot alakítottak ki a kijevi Ajándékozz reményt mozgalommal. Az ő közreműködésükkel Sportfesztivált rendeztek Tiszaújhelyben.
Ezen kívül vannak olyan rendezvények - anya-gyerek nap, farsangi bál, karácsonyi műsor -, amelyeket hagyományosan évről évre megrendeznek.
A legújabb tevékenység pedig a gyöngyfűző szakkör beindítása, melynek ugyancsak az a célja, hogy elősegítse a hagyományok ápolását. A szakkört a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében és támogatásával sikerült megvalósítani a Kárpátaljai Magyar Népfőiskola közreműködésével.
Győri Miklós - fafaragó