Somi sajt

A Barkaszi házaspár - kézműves sajtok készítése

A Beregszászi járás közel 1000 főt számláló magyar településén, Beregsomban él és tevékenykedik a Barkaszi házaspár, Levente és Csilla.

Az általuk működtetett sajtmanufaktúra termékei a járásban igen népszerűek.

A házaspár elmondása szerint eleinte csak a gyermekük miatt igyekeztek saját készítésű tejtermékeket előállítani. A faluban szinte minden nagyobb család tartott régen tehenet, a friss tej beszerzése tehát nem okoz gondot. Levente és Csilla először joghurtot készített házilag, melyet saját lekvárukkal ízesítettek. Miután a családban népszerű lett ez a termék, úgy döntöttek, hogy megpróbálkoznak sajtkészítéssel is. Levente az interneten rábukkant egy tanfolyamra Magyarországon, Biatorbágyon. Ennek elvégzése után otthon is kipróbálták a tanultakat, és az első pozitív visszajelzések után hozzáfogtak a különféle sajtok házi előállításához. A sajtkészítés folyamata a következő. A tejet felmelegítik 38 fokra, aztán beoltják és várnak 30 percet. Ez idő alatt az oltó megalvasztja a tejet és az sűrű, zselészerű anyaggá áll össze. Ezt az alvadékot sajthárfa segítségével megfelelő nagyságúra aprítják. 10 perc ülepítés után az összegyűlt savó nagy részét eltávolítják, az aprított alvadékot kiszedik. Fűszerezés után az alvadékot különböző méretű formákba rakják és saját tömegének megfelelő súllyal préselik. A maradék savó eltávozása érdekében a formában lévő sajtot fokozatosan növekvő időközönként át kell fordítani. Nagyon kedveltek a lila hagymás, a zöld fűszeres, illetve a csípős paprikás sajtok. 24 óra préselés és forgatás után a sajt 20%-os sófürdőbe kerül. Ebben érlelik kg-onként 8 órán át. Majd tömörfa deszkalapon szikkasztják és megfelelő hőmérsékleten érlelik. Egy 25 dkg-os sajtot kb. 3-4 napig érlelnek, míg az 1 kg-os sajt érlelési ideje 1 hét. Vannak hosszabb érlelési időt igénylő sajtok, melyeket minimum 3-4 hétig kell érlelni, ilyen például a trappista vagy az ementáli típusú sajt. Leghamarabb a parenyica készül el. Egyik nap elkészítik az alaptésztát, másnap felszeletelik 1x1x1 cm-es darabokra, majd 85 fokos sós víz fölött fakanál segítségével ezeket a kockákat egynemű masszává gyúrják, aztán hosszú szalagot formálnak belőle, megsózzák és feltekerik. Ezt követi a füstölés. Ez a sajt 2-3 nap alatt készül el. A házaspár az elmúlt időszakban különböző fesztiválokon mutatta be sajtjait, amelyeknek nagy sikere volt a látogatók körében. A IV. Kárpát-medencei Sajtmustrán füstölt parenyica sajtjukkal bronzérmes helyezést értek el.


Ide írhatsz...