Folytatódik a nagy sikerű ASZAKKÖR képzés-sorozat a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezésében. Idén Kárpátalja 12 különböző településén lesz elérhető. A résztvevők 20 csoportja fogja elsajátítani a különféle kézműves technikákat és mesterségeket. A programot a Nemzeti Művelődési Intézet támogatja, amely lehetőséget nyújt arra, hogy az...
Lakitelekre látogatott a Kossuth Rádió Országjáró műsora . Az adásban Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke is szerepet kapott, aki lelkesen beszélt a régióban őrzött értékekről és azok újszerű megjelenítéséről.
Közeleg a határidő a szakköri csomagok megszerzéséhez szükséges vizsgákra, ezért most már csak néhány nap áll rendelkezésre a jelentkezők számára. A Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért 2023 programban való részvételhez elengedhetetlen a szükséges online tesztek teljesítése, ezért ne halasszák tovább, vizsgázzanak le még ma!
A jutalom utazáson, azok a gyerekek vehettek részt, akik első helyezettek lettek az 5 határon át vetélkedő regionális döntőjén valamint kiemelkedően teljesítettek a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedőn. Ezek a fiatal tehetségek példaértékű munkával és elhivatottsággal érték el a sikert a vetélkedőn, és megmutatták, hogy mennyire fontos számukra a...
A debreceni Déri Múzeum dísztermében egy különleges és megható előadásra került sor a Trianon-emléknap alkalmából. A "Dobronyi rózsát Zsazsának" című előadás a Kárpátalja kincsei program keretében valósult meg. Ez a program a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület felkérésére és támogatásával jött létre. Célja, hogy bemutassa és megőrizze Kárpátalja...
Idén is izgalmasan alakult a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő döntője, ahol a kárpátaljai csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtva elnyerte a különdíjat. A verseny helyszíne a gyönyörű Györöki Ifitábor volt.







