Matl Péter szobrai Beregszászban
Kárpátalja jelenleg egyik legismertebb, s munkássága által legkiemelkedőbb szobrászművésze Matl Péter.
1960-ban született Munkácson. Művészeti tanulmányait az Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Szakközépiskola kerámia szakán végezte, ahol 1979-ben diplomázott. 1980-tól líceumi tanárként tevékenykedett, majd a Kárpátaljai Megyei Képzőművészeti Vállalatnál helyezkedett el dekoratőrként és képzőművészként. 1970-től rendszeresen szerepel hazai és nemzetközi kiállításokon, valamint több művésztelep munkájába is bekapcsolódik. Elsősorban köztéri szobrokat készít, de templombelső kialakításával, festészettel is foglalkozik. A világ számos pontján (Ukrajna, Magyarország, Svédország, Japán...) megtekinthetőek a munkái.
1995-től a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága, 1999-től az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség tagja. 2014-ben létrehozta a Pro Arte-Munkács művészeti civil szervezetet azzal a céllal, hogy a kárpátaljai művészek is hozzájáruljanak szülőföldjük kultúrájának és turizmusának fejlesztéséhez, s " a térségünkkel határos országok közötti szellemi-kulturális híd megteremtésével szolgáljuk a művelődést, egymás megértését és elfogadását; valamint a kárpátaljai magyar közösséget képviselve művészi értékek teremtésével hagyjunk nyomot magunk után."
Létrehozták a Kárpátaljai Szobor utat. Ennek keretében nemzetközi szobrásztáborokat szerveznek. Öt év alatt ötvennél több köztéri mű született, ezeket olyan kistelepüléseknek adták át ajándékba, ahol vállalták, hogy az alkotásoknak méltó környezetet teremtenek.
Matl Péter munkásságát számos díjjal jutalmazták az évek során: A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2003), Kárpátaljai Magyar Nívódíj - Hollósy Simon Képzőművészeti Díj, Kisebbségekért Díj (2006), Kárpátaljai Boksay József és Erdélyi Béla Képzőművészeti Díj (2006), Magyar Művészetért Díj (2009), M. S. Mester Díj (2012), Magyar Örökség Díj (2018), Megbékélési és Együttműködési Díj (2019), Munkácsy Mihály-díj (2022) birtokosa.
A több mint három évtizede alkotó művész keze alól számos közismert szobor került ki. Ezek közé tartozik a Vereckei-hágónál felállított Honfoglalási Emlékmű, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobra a munkácsi várban, továbbá Ópusztaszeren a Nemzeti Összetartozás Emlékműve.
Az egyházi témájú alkotásai közül kiemelkedik a csetfalvai római-görögkatolikus templom oltárának, belső építészetének kialakítása.
Beregszászban több munkája is megtekinthető:
Református lelkipásztorok Gulág emlékműve (2008). A Kárpátaljai Református Püspökség beregszászi püspökségi épületének kertjében helyezkedik el a 4 méter magas gránitszobor, mely a szovjet érában elhurcolt hitvalló református lelkipásztoroknak állít emléket. Matl Pétere értelmezésében a szobor nem más, mint egy, az időspirálhoz hasonlóan fölfelé csavarodó életfa. Az életfán három gömb van, melyek a lélek fejlődésének három stádiumát - a születést, a megpróbáltatást és az Istennel való egyesülést - ábrázolják.
Család című alkotása a Beregszászi Linner Bertalan Központi Járási Kórház udvarán található 2021-től. A szobrot 2019-ben készítette Pro Arte Munkács civil szervezet által szervezett szobrásztábor alatt, melynek abban az évben a család volt a központi témája.
A kommunizmus áldozatainak emlékművét 2022-ben avatták fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola udvarán. Matl Péter a háromalakos tölgyfából faragott szoborkompozícióban az érzelmi hullámzás azon fázisait - elvágyódás, tehetetlenség, aggódás, szorongás, félelem - örökítette meg, melyek szinte minden kárpátaljai magyar életének részévé váltak a kommunizmus idején.