Magyarság harangja
A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület az egyike annak az öt külhoni kulturális szervezetnek, akik az összetartozás jeleként átvehették a lakitelekivel megegyező testvérharangot. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője adta át Molnár Eleonórának, a Kárpátaljai Népfőiskola Egyesület elnökének. Az eseményre a 2020 október 3-án , a Nemzeti Művelődési Intézet székházának átadása kapcsán került sor Lakiteleken.
Az épület tetőtéri rózsakertjében található a magyar nemzet összetartozását jelképező Emlékezet-tornya, s az abban elhelyezett Magyarság harangja, melyet idén június 4-én, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján avattak fel. A harangszó ezentúl minden nap a tragikus trianoni békediktátum következtében szétszakadt ország magyarságának emlékére szólal meg, emlékezve az elválasztott családok, rokonok, barátok millióira, felhívva figyelmet a magyarság összetartozására, a közös múlt, a jelen és a jövő fontosságára, a közös cselekvésre. A harangok a külhoni egyleteket ünneplő alkalmakon az anyaországival egy időben 15 óra 13 perckor (az Alaptörvény aláírásának időpontjában) kondulnak meg, jelezve, hogy együtt dobban a nemzet szíve.
A székházavatáson kulturális szakpolitikusok, országgyűlési képviselők, megyei és települési vezetők, valamint a közművelődési szakma jeles képviselői vettek részt.
A Nemzeti Művelődési Intézet állami közfeladat ellátó országos szervezet, amely a magyarországi művelődési házak szakmai munkájához nyújt módszertani segítséget. Többek között képzésekkel, kutatásokkal, szakmai konferenciákkal, módszertani tanácsadással és kiadványokkal segíti a művelődési házakban dolgozó szakembereket. Tevékenysége és szolgáltatásai a Kárpát-medencei szervezetek számára is elérhetőek.
A magyar kormány 3.18 milliárd forint összegű beruházásának köszönhetően Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben épülhetett meg a Nemzeti Művelődési Intézet új székháza, mely mérföldkő jelentőségű változást jelent a Nemzeti Művelődési Intézet, a közművelődési szakterület, valamint a Kárpát-medencei közművelődési szervezetek feladatellátása tekintetében is.
A kormányzati támogatással megvalósuló, több mint négyezer négyzetméter alapterületű, klasszicista jegyeket hordozó székház homlokzatán - Makoldi Sándor műve alapján - szalagszerű díszítőelemek, frízek mutatják be a teremtésmítosz és magyar őstörténet legfontosabb pillanatait. Ezek a történetek hitet és erőt sugároznak minden magyar embernek, egyben iránytűként szolgálnak a magyar nemzet gyökereinek, küldetésének megértéséhez, valamint segítenek, hogy tetteinkkel magunk is hozzájáruljunk az egyedülálló magyar kultúránk megőrzéséhez, átörökítéséhez és gyarapításához.