Forgolány

Református templom

Nagyszőlőstől 12 km-re, a Batár-patak jobb partján fekszik Forgolány, melynek elnevezése valószínűleg személynévből ered. Az egykori Ugocsa vármegyéhez tartozó falu első írásos emléke 1320-ból való. A többségében magyar ajkú település lakói református és görögkatolikus vallásúak. Templomaik egymás mellett épültek fel a község központjában.

A 450 férőhelyes református templomot 1780-1800 között emelték klasszicizáló barokk stílusban. 1844-ben leégett, 1854-ben állították helyre. Később több alkalommal - 1907-ben, 1927-ben és 1979-ben - is felújították. A templom dísze egy nyolcregiszteres orgona.

Az 1999-ben kiadott Magyar Református Egyház Javainak Tára Máramaros-Ugocsa Egyházmegye című könyv így ír a forgolányi templomról:

"Egyszerű vaskerítéssel körülvett klasszicista templom, a hajóba épített toronynyal, amelynek sisakja tagolt, közepén erősen kidomborodó résszel. A bejárat fölött lévő ablakok és a torony ablakai fehér keretezéssel díszítve. A síkmennyezetű hajó végén ívelt párkányzat köti össze a tornyot a hajóval, szélén lezáró dísszel. A hajó hosszanti oldalain három-három félköríves ablak, két végén kékfehér márványozású faoszlopok tartotta karzat, amelyek mellvédje fehér pilaszterekkel tagolt vörösbarna alapon fehér profilléccel szegélyezett, keretbetétes, márványozott világosbarna, alul két tagolt zeg-zug vonalas fűrészelt lécdíszítés, arany bojtokkal. Az orgonaszekrény fehér pilaszterekkel tagolt, timpanonnal lezárt rozettadíszes fehér alapon aranyozott díszítéssel. A másik karzat alatt két oldalt fedeles padok. A Mózesszék és a padok díszítése a karzattal megegyező. A fehér-arany díszítésű szószék kereteiben domború rozetták, alul rozetta díszítés. A szószék hátán becsavarodó szögletes spirálisssal kereteit mezőben arany díszítés. A háromnegyed kör alakú szószékkoronát alul lecsüngő függönyrojtok díszítik, függőleges alsó párkányán ökörszemes díszítés fut végig, felső része harang alakú, tetején aranyozott lezáródísz. A templombelsőben lelkipásztorok emléktáblája."

A toronyban két harang kondul meg: az egyiket 1875-ben öntötték, a másik Egry Ferenc haranggyáros kisgejőci műhelyében készült 1928-ban.