Fodor Géza költő, esszéíró

Kárpátalja egyik legnépesebb települése a Munkácsi járáshoz tartozó Dercen. A Szernye-mocsár északi részén, a Kerek-hegy lábánál fekvő település első említése 1067-ből való.

Ebben az erős magyar öntudattal bíró faluban látta meg a napvilágot 1950. október 6-án Fodor Géza költő, esszéíró. Földműves családban nőtt fel. Az általános iskolát szülőfalujában végezte el, majd 1965-től a munkácsi középiskolában tanult. Az érettségi vizsgák után rögtön munkába állt. Munkácson lett gépgyári munkás. 1970-től az ungvári területi nyomdában dolgozott. 1970-ben felvételizett az Ungvári Egyetem magyar nyelv és irodalom szakára. 1972-ben a Forrás Stúdióban kifejtett irodalmi és politikai tevékenysége miatt kizárták az egyetemről, be kellett vonulnia a szovjet hadseregbe sorkatonai szolgálatra. 1973-tól két évig tényleges katonai szolgálatot teljesít. Leszerelése után, 1976 őszétől folytatja egyetemi tanulmányait. Tanulmányai befejeztével Ungváron a Köztársasági Tervezőhivatalban dolgozott 1981-ig.

1967 óta publikált a helyi kiadványokban, valamint magyarországi és a romániai magyar folyóiratokban, ám 1972 után háttérbe szorult az irodalmi tevékenysége. A nyolcvanas években Balla D. Károly, Dupka György és Horváth Sándor hatására kezdett újra írni. Művei a József Attila Irodalmi Stúdió Lendület című fórumában - a Kárpáti Igaz Szó mellékletében - jelentek meg. 1988-ban egyik alapító tagja a József Attila Alkotóközösségnek. Fodó Sándor kisebbségi politikus baráti köréhez tartozott. 1990-től tagja, majd egy ideig választmányi tagja volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek. 1992-től a Magyar Írószövetség és a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának tagja. 1993-tól a Hatodik Síp szerkesztője. 2002-től az Együtt című irodalmi, művészeti, kulturális folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Publikált az Új Írás, a Tiszatáj, a Kortárs, a 2000, a Hitel, a Süddeutsche Zeitung (Románia), az Új Szó (Pozsony) stb. lapokban. Versei megjelentek a Kárpáti Kalendáriumban, a Sugaras utakon, a Vergődő szél, az Évgyűrűk, a Forrás Stúdió kiadványban.

AZ írás mellett fordítói munkát is folytatott (Mihail Bulgakov: Pálinka-tó, Hatodik Síp, 1993, Tél). Több verse ukránul jelent meg. Színműírással is próbálkozott (Ketten a magasban. Dráma egy felvonásban, Kárpáti Igaz Szó, 1985. december 15. Lendület). Tanulmányokat ír a Forrás Stúdióról (Keresztezett égboltok alatt, 1994), Kovács Vilmosról (Egy lakhatóbb világ felé, 1992), "Száraz kopár hátán a sziklakőnek" címmel a kárpátaljai magyar irodalmi életéről (1998). Az Intermix Kiadó megbízásából összeállította és utószót írt Kovács Vilmos Testamentum című kötetéhez, (1992), Nézz töretlen homlokomra, a Forrás Stúdió versantológiájához.

Fodor Géza költői világáról így vall Eperjesi Penckófer János: "A kárpátaljai magyar irodalom megalapozói közül Fodor Géza költői világa elsősorban markáns egyediségével fogja meg az olvasókat. Titokzatos ez a költői világ, tele a belső megformálás egzotikumával, tartalmi döbbeneteivel. Itt még a legbensőségesebb otthonosság is többnyire különös kimértségben ismerhető föl. Itt még a legsajátosabb nyelvi fordulatainkat is majdnem mindig egy közismert intellektuális tudás emeli tágabb horizontra..."

A költő jelenleg Ungváron él.

Munkásságát számos díjjal tüntették ki: a Magyar Írószövetség Elnökének elismerését kifejező oklevél (2000); Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma és a Hernádi Porcelángyár Manufaktúra díja (2002). Együtt Nívódij (2007, 2009, 2010).

Művei:

Széltükör, versek, Ungvár, Kárpáti Igaz Szó című lap keretein belül a József Attila Irodalmi Stúdió Könyvtára sorozatában, 1987.,

Erdőn, mezőn, gyertyák, versek, Budapest-Beregszász, Intermix Kiadó, 1992.,

Fenyvesek árnyékában, versek, Hatodik Síp-Mandátum, Budapest-Beregszász, 1997.,

Hamvazó hold a jávoron, Versek, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Kiadónál, Ungvár, 2006 Angyalok kezéből kihulló tájon (Válogatott versek). Összeállította és az előszót írta: Csordás László. Ungvár, Intermix Kiadó, 2011

Szerkesztett, összeállított könyvek: Kovács Vilmos. Testamentum. Versek. Összeállította és az utószót írta: Fodor Géza. Kárpátaljai Magyar Könyvek, 5. Ungvár-Budapest, 1992,

Nézz töretlen homlokomra (Forrás stúdió versantológiája). Összeállította és az utószót írta: Fodor Géza. Kárpátaljai Magyar Könyvek, 52. Ungvár-Budapest, 1994