Csetfalva református temploma
Kárpátalja műemlékeinek sorából kiemelkedik a Tisza jobb partján elterülő Csetfalva református temploma. Az XV. századi eredetű templom sok rokonságot mutat az anyaországi Csaroda hasonló korú és stílusú templomával.
Az egykor Bereg vármegyéhez tartozó Csetfalva első említése 1341-ből való. Temploma a XV. század közepén épült, erre utal a sekrestye befalazott csúcsíves, kőkeretes kapuja, a szamárhátíves szentségtartó fülke és a csúcsíves záradékú ülőfülke. További bizonyíték a középkori eredetre a nyolcszög záródású szentély gótikus boltozatának maradványa. Keleti oldalán kis tölcséres körablak látható. A templomhajót - melynek délnyugati sarkához támfalat építettek - két csúcsíves ablak világítja meg. Északi falán pedig falképtöredékek látszanak. Az egyik ábrázoláson valószínűleg Szent Mihály alakja tűnik fel.
A templom és a hozzá tartozó parókia a reformáció idején került át az új hitre tért közösség használatába.
Az ezt követő felújítások is jól kitűnnek. Ezek részét képezi a festett kazettás mennyezet, melyet Beregi István nemes bíró és Gerét Mihály másodbíró idejében készítettek a korábbi boltozat helyére 1753-ban. Húsz évvel később, 1773-ban festették meg a szentély kazettás mennyezetét. A kazettákon olvasható feliratok szerint mindkét munka Asztalos Lándor Ferenc mesterműve. A sakktábla kockáihoz igazodó világosabb és sötétebb kék festésen indás, virágmintás motívumok láthatóak. A szentély kazettáin fehér alapon virágok, levelek, indák vannak.
A templom további ékessége a szintén a XVIII. századból származó, jelenleg kék színű karzat, melyet újabb motívumok díszítenek, továbbá a diadalív északi oldalán fellelhető szószék, mely fűrészelt és faragott elemekből készült.
1796-ban épült a templom nyugati homlokzata elé a négy fiatornyos, galériás, szoknyás faharangláb, melynek harangtornyát tűhegyes sisak fedi. Két harang lakik benne, melyek egyidősek a toronnyal.
A csetfalvi református templom értékes tárgyakat is megőrzött, ezek közé tartozik az az úrasztali edény, kehely és kancsó melyet 1648-ban adományozott a gyülekezetnek Nánási Szabó György özvegye. Emellett egy 1700-ból való kétfejű sasos kancsóval is büszkélkedhet a közösség.
A templom 2016-2017 között teljes körű külső és belső helyreállításon esett át a Rómer Flóris Terv keretében belül.