Tiszasalamoni kard

A tiszasalamoni lelet története egészen 1872-ig nyúlik vissza, amikor a Sátoraljaújhely‒Csap vasútvonal munkálatai során emberi és lócsontokra bukkantak a Tisza és a Latorca közötti magaslaton. A mentőásatást a térség régészetének úttörője, Sziber Ede, az az Ungvári Királyi Katholikus Drugeth Főgimnázium igazgatója végezte el. A feltárt honfoglalás kori lovassír gazdag mellékletei közül – kengyelek, zabla, nyílhegyek és bronzveretek mellett – kiemelkedett egy különleges, nyugati típusú, kétélű vaskard. 

A lelet jelentőségét jelzi, hogy az 1896-os Millenniumi Kiállításon Budapesten is bemutatták, ahol éremmel díjazták a magyar államiság ezeréves jubileumán. 

Bár a kardot már a XIX. század végén leírták, a valódi titkai csak most, a legmodernebb technológiák segítségével kezdenek feltárulni. A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum és a Rákóczi-egyetem együttműködése révén Balogh Béla, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem történelem szakos hallgatója interdiszciplináris kutatást indított. 

A vizsgálat során roncsolásmentes röntgentechnológiát alkalmaztak – ez volt az első alkalom, hogy a múzeum kiállítási tárgyait ilyen módon elemezték. A röntgenvizsgálat lehetővé teszi, hogy a kutatók belelássanak a korróziós rétegek alá, megállapítsák a penge pontos belső szerkezetét, az esetleges díszítéseket és a felületi deformációkat anélkül, hogy az értékes műtárgy sérülne. 

A tiszasalamoni kard adatai: 

Típusa: Petersen Y típusú, kétélű egyenes kard. 

Súlya: 1158 gramm. 

Teljes hossza: 93 cm (ebből a penge 80 cm). 

Pengeszélessége: 7,5 cm. 

A hagyományőrzők számára a kutatás eredményei lehetővé teszik a X. századi fegyverzet pontos másolatainak elkészítését, így a kárpátaljai oktatásban és ismeretterjesztésben is kézzelfogható közelségbe kerülhet őseink hadművészete.