Szuperné Bohus Judit

Budapesten születtem, gyermekkorom nagy részét Észak-Magyarországon, a Rimaszombati járásban, Várgedén töltöttem anyai nagymamámnál. Felnőtt fejjel tudtam megfogalmazni, hogy ezeknek az éveknek köszönhetem a mai hivatásomat, a küldetésemet és a népművészet szeretetét. Hímzéssel az általános iskolai technikaórán ismerkedtem meg.

Az 1970-es években fogtam ismét tűt a kezembe Szabadszálláson. 1981-ben magánúton megtanultam a kalocsai kézi és gépi hímzést, majd szakmunkásvizsgát tettem Magyarország összes tájegységének hímzéséből, és a tervezői szakvizsgát is sikeresen elvégeztem. Az évek folyamán a csipkeverő és mézeskalács-készítő szakvizsgákat is letettem, majd mindhárom szakmából felsőfokú vizsgát tettem.

Saját tervezésű hímzéseimet folyamatosan zsűriztettem, és 1991-ben megkaptam a Népi Iparművész címet. Ekkor minden megváltozott: új irányban folytattam az utamat, és az akkori munkahelyemet feladva különböző szakmunkásképző iskolákban oktattam kézi és gépi hímzést, csipkeverést, valamint mézeskalács-készítést.

2004-ben Balatonfüredre költöztünk. Több településen indítottam szakköröket; jelenleg 9 szakköröm van, amelyek önszerveződés útján jöttek létre. Kötelességemnek éreztem, hogy ott, ahol élek, olyan alkotói csoportokat, közösségeket hozzak létre, ahol a hímzéssel és a csipkeveréssel tovább foglalkozhatok. Lehetőséget szeretnék adni arra, hogy mások is megismerjék ezt a csodálatos világot, amit magyar népművészetnek hívnak. A hagyományőrzés és értékteremtés mellett ennek közösségformáló ereje is van. Emellett olyan alkotómunkát végzünk, amely a béke szigete és öröm forrása. A szakkörökkel országos pályázatokra készültünk – és a mai napig készülünk –, szép sikereket elérve.

2014-ben kezdeményezésemre a bakonyi és a Balaton-felvidéki hímzést és csipkét felvették a Veszprém Megyei Értéktárba. A települések értéktáraiban is benne vannak a helyi kutatási értékek. A hímzéseket újrafogalmazzuk, és a mai kor követelményeinek megfelelően folytatjuk munkánkat.

2005-ben, 2015-ben és 2021-ben Gránátalma-díjban részesültem. A szakkörökkel természetesen számos I., II., III. és különdíjat nyertünk, amelyekből erőt tudunk meríteni a következő munkákhoz, és nagy lendületet adnak a csoportok számára. A kitartó, szorgalmas, sok-sok munka eredményeként 2022-ben Kis Jankó Bori-nívódíjban részesültem. 2008-ban Paloznaki, 2019-ben Felsőörsi Érdeméremmel tüntettek ki. 2024-ben a Zoboralji Örökség Őrzői Hímző- és Viseletkészítő Műhelytől Örökség-díjat, valamint a Kárpátaljai Népfőiskola és a Kárpátaljai Magyar Hímzőműhely által alapított Örökség-díjat is megkaptam. 2024-ben a Magyar Kultúra Lovagja lettem. 2025-ben a Népművészet Mestere címet kaptam meg, és még ebben az évben felvételt nyertem a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjai közé.

Számomra a magyar népművészet soha el nem múló szerelem. Életünk üzenet a jelennek és az utánunk jövőknek: fontosak vagyunk, és hatalmas örökséget hagyunk magunk után.

2017-ben Alsóörsön, a Veszprém Megyei Értékünnepen találkoztam először Molnár Eleonórával, a Kárpátaljai Népfőiskola vezetőjével. Akkor kaptam tőle egy könyvet, amely bemutatja Kárpátalja értékeit. A könyvet végiglapozva az a gondolat merült fel bennem, hogy milyen jó lenne nekik segíteni, és a tiszta forrásból, az archív, régi beregi hímzéseket újra felkutatni, újragondolni és megtervezni a mai kor követelményeinek megfelelően. Így tudjuk segíteni a kárpátaljai magyar hímzőket.

Pár év elteltével lehetőség adódott a segítségre. Már a nyár elején elkezdtem tervezni, meghímeztem a terveket, és 6 darab kézimunkát készítettem el. Ezeket Veszprém megyében a Hagyományok Háza zsűrizte, és mindegyik minősítést kapott.

2021 októberének végén a kárpátaljai Csapon sikerült egy hímző továbbképzést szervezni a környékbeli, hímezni szerető lányoknak, asszonyoknak. A négy nap alatt Csapon megalakult a Kárpátaljai Magyar Hímzőműhely. Az intenzív négy nap során az alapoktól indultunk el, napi 10-12 órát dolgoztunk a foglalkozásokon. Megtanultuk az anyagok és fonalak kapcsolatát, a minta elhelyezkedését a textileken, az öltéstechnikák változatosságát és a díszítési módokat: a bolhaazsúrt, a borsólyukat és néhány egyszerűbb díszítést.

Nagyon ügyesek voltak a tanítványok, szépen haladtunk. A tapasztalatok alapján úgy gondoltam, hogy a 2022-es országos Kis Jankó Bori hímzőpályázaton elindítom a hímzőműhelyt. A rajzokat és feladatokat kiadtam, de sajnos a tavaszra tervezett személyes találkozásra már nem került sor. A technika segítségével folytattuk a munkát, és tavaszra elkészült a garnitúra. Nagy örömömre a Kárpátaljai Magyar Hímzőműhely Kis Jankó Bori-díjat kapott (a műhely kilenc tagjának munkáját díjazták). Nagyon nagy csodának számít ez, hiszen bő fél év alatt sikerült Mezőkövesden a legszebb eredményt elérni.

A munkát azóta is folytatjuk; minden évben többször találkozunk Debrecenben, és mindig az aktuális országos pályázatokra készülünk. A nehéz kárpátaljai körülmények – sokszor a téli áramkimaradások alatt csak akkumulátoros lámpák fényénél való öltögetés – ellenére az asszonyok rendíthetetlen kitartással dolgoznak. Ennek a munkának meg is lett a gyümölcse, hiszen azóta számos rangos elismeréssel és díjjal büszkélkedhetünk:

• 2024-ben, a XIX. Kárpát-medencei Népi Textilfesztiválon "Színhangulatok" témakörben a műhely tagjai (Daskovszka Szabina, Horváth Erika, Kovács Marianna, Kopinec Emese és Vass Veronika) I. helyezést értek el.

• Ugyanebben az évben a Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) "Magyar kézművesség - 2024" pályázatán nagydobronyi keresztszemes munkáinkat beválogatták a Vajdahunyadvár Király termében rendezett kiállításra.

• 2024 decemberében a Hímzőműhely megkapta a Hagyományok Háza Tárgyalkotó Népi Iparművész Szervezet címét.

• A mezőkövesdi XXXI. Kis Jankó Bori Országos Hímzőpályázaton különdíjat vehettek át a lányok a beregi keresztszemes hímzés hagyományainak továbbéltetéséért.

• A békéscsabai 20. Kárpát-medencei Népi Textilfesztiválon III. helyezést értünk el egy nagydobronyi mintán alapuló, szálánvarrott technikával készült, nyolcdarabos asztali garnitúrával.

• Az eddigi egyik legnagyobb szakmai visszaigazolást a debreceni "Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás" regionális tárlata hozta el: a szigorú szakmai zsűri a hímzőműhely által benyújtott 40 pályamunkából 39-et elfogadott és oklevéllel díjazott, esélyt teremtve arra, hogy alkotásaink a budapesti Néprajzi Múzeum országos kiállításán is méltó helyet kapjanak.

Mindezek mellett óriási büszkeség, hogy a kárpátaljai motívumokkal – többek között a BY ME Treasure divatkollekcióval – a műhely sikeresen mutatkozott be Amerikában, Angliában, Ausztriában, Japánban, Ukrajnában, a lakiteleki Hungarikum Ligetben, a budapesti OMÉK-on, a lisszaboni Magyar Nagykövetségen, a vajdasági Tiszavirág Fesztivál Művészutcájában, a felvidéki Zoboralji Hímzőkonferencián és a zentai Kárpát-medencei Értéktár Konferencián is.

A találkozóink során mindig újabb és újabb mintákat, subrikákat, szélmegoldásokat és díszítési módokat tanulunk.

Az elmúlt évben a nagyberegi múzeumban a lányok olyan fehér hímzéseket kutattak fel, amelyek egyáltalán nem voltak a köztudatban. A terveket elkészítettem, és már kézben van a fehér garnitúra. Kisebb darabokat már sikerült zsűriztetni, így nagyobb munkába is belefogtunk. A lányok tovább járják a múzeumokat, skanzeneket, és újabb szép, régi, még nem ismert mintákat kutatnak fel, hogy azokat az előttünk álló években elkészítsük.

Egy érdekes dologra lettem figyelmes a fényképek alapján: megjelent az ottani hucul népi hímzések hatása a magyar hímzőkultúrában, és ez fordítva is így van. Látom, hogy ők is használják a magyar motívumokat. Mivel közel van a határ a bukovinai székelyekhez, ott is felfigyeltem a hasonlóságra. Úgy gondolom, ha lesz még rá időnk, ezeket is feldolgozzuk. Óriási anyag van a múzeumokban, más, mint amivel eddig foglalkoztunk. Van feladatunk bőven!