Szőlőtermesztés és borkultúra
Beregszásztól alig 13 kilométerre, az egykori Bereg vármegyében, a Borzsa folyó partján jött létre egykor Bene települése, melynek első említése az oklevelekben 1269-ben történik.
A magyar ajkú falut a történelem során ugyan számos megpróbáltatás érte - tatár és lengyel betörések -, ám mégis fennmaradt, s mára Kárpátalja egyik legjelentősebb szőlőtermesztő és borgyártó vidéke lett.
A település szőlőművelése szerves részét képezte Bereg vidék szőlőtermesztésének.
Lehoczky Tivadar Bereg vármegye monographiája című könyvében 1881-ben így ír a vidékről: "A munkácsi és beregszászi borok közt foglalnak helyet minöségökre nézve a dédai, kaszonyi és somi, porphirt és rhyolitot is tartalmazó hegyeken termő borok. Ezek jóval erősebbek a munkácsiaknál s ha okszerűen kezeltetnek, édesebb, zamatosabbak; azonban hasonló művelet mellett még sem érik el azon fokot, melyen a beregszászi, muzsaji és benei borok állanak. Ezek rendkívül tüzesek, mely láng ó-korában a keserű mandula zamatjával párosul, s azon sajátsággal bírnak, hogy itatván magokat, csakhamar a vért tűzre lobbantják s legyőzhetlen erővel az agyra hatnak. E kiváló jellemet nemcsak a beregszászi sajátlagos szőlőműveléstől (sarkos fej- részint bakmetszés), hanem attól is nyerik, hogy a gazdák a szölöfajokat megválogatják. Az előfokot képező itteni szőlőhegyek talaja felséges darla és földpát-féleségek málladéka, mely némi részben meszet, timföldet s más alkatrészeket tartalmaz. [...] a muzsaji és benei meredek szőlők leginkább a déli forró nap sugarainak vannak kitéve. E hegyeken leginkább termesztik a furmintot, melyet görénynek s a kaszonyi és sorai hegyeken, dömjénnek is neveznek; az erdeit, vagy fehérbakart, a meggy vagy tüdőszínű bakart, a rózsás bakatort, a beregi és meggyszinű bakart és a járdoványt."
Hogy mikor kezdődött Bereg vármegye vidékén a szőlőtermesztés?
Az első írásos emlékek szerint már XIII. század elején is jelentős szőlőtermesztés és borkészítés folyt a területen. A területen élő szerzetesek mozdították elő leginkább a szőlőtermesztést akkoriban. Később a helyi földesurak és nagygazdák vették át a szőlőművelés feladatát.
1762-ben a Bereg vármegyei uradalom bortermése 1874 hl volt, 1768-ban pedig már 4464 hl.
A XIX. században a vidéket "Kistokaj" néven is illették, nemegyszer jobb volt az aszútermés Beregvidéken, mint Hegyalján.
A kárpátaljai szőlőtermesztés erőteljes fejlődése a XIX. század hatvanas-hetvenes éveire tehető. Lehoczky adatai szerint, míg 1853-ban 2059 hektár, addig 1872-ben már 2767 hektárt tesz ki a szőlővel beültetett terület. Ebben az időben 37 községben 5005 birtokos foglalkozik e kultúrával.
Lehoczky így ír az 1880-as években a beregi borokról "E kiváló jellemet nemcsak a beregszászi sajátlagos szőlőműveléstől (sarkos-, fej-, részint bakmetszés), hanem attól is nyerik, hogy a gazdák a szőlőfajokat megválogatják... E hegyeken leginkább termelik a furmintot, szerémi zöldet, rizlinget, muskotályt, sárfeketét, hárslevelűt, kövidinkát."
Bereg vidék ura, gróf Schönborn Ervin - akinek nagy kiterjedésű szőlőtáblái voltak a beregszászi határban is - 1878-ban 220 féle bor- és csemegeszőlő fajtával kísérletezett eredményesen.
Azonban a szőlőtermesztés aranykorát az 1880-as években beárnyékolta az Észak-Amerikából Európába behurcolt filoxéra, ami óriási károkat okozott a szőlőültetvényekben, azok kétharmadár kipusztította.
A helyi gazdák azonban mindent elkövettek, hogy megmentsék és megújítsák szőlőskertjüket. 1885 és 1886-ban a zöldoltás különböző módozatait próbálták ki, mely eredményesnek bizonyult a filoxéra ellen.
A leginkább elterjedt csemege- és borszőlőfajták a következők voltak: Saszla, Muscat Kandia, Piros és Fehér Kecskecsecsű, Erzsébet királyné emléke, Cegléd szépe, Muscat Hamburg, Passatuti, Afu Ali, Olaszrizling, Hárslevelű, Furmint, Bakator, Szerémi zöld, Kövidinka, Leányka.
A Bereg vidéken készített bor pedig nagyrészt helyben fogyott el. Beregszászban számtalan kocsmában mérték az ízletes italt.
A helyi termelők azonban gyakran elégedetlenek voltak a termelés menetével és az értékesítéssel. Hogy jobb eredményeket érhessen el, úgy döntöttek, higy szövetkezetbe tömörülnek. Czeiner Nándor, gróf Schönborn főtisztartója 1897 januárjában a beregszászi városháza tanácstermében értekezletre hívta össze a város szőlőbirtokosait abból a célból, hogy megalapítsák a szőlő és gyümölcsértékesítő szövetkezetet. A megjelentek nagy érdeklődést tanúsítottak az elképzelés iránt, aminek eredményeként kimondták a szövetkezetek megalakulását. A szövetkezet elsősorban a csemegeszőlő értékesítésével kívánt javítani a gazdák helyzetén. A jövőt illetően a bor és a szőlővessző nagybani árusítását is előirányozták. A korabeli szőlősgazdák felismerték, hogy egyenként nem tudnak eredményesen működni, mivel nyereségük nem kis részét idegen kereskedőknek engedik át. A szövetség égisze alatt jobb minőségű munkát kívántak végezni mind a termelést, mind az értékesítést illetően. Guthy Ferenc nagybirtokos elnöklete alatt bizottságot hoztak létre a szövetség alapszabályának kidolgozása céljából. Az egybegyűltek javasolták, hogy valamennyi szőlőszállítmányt egy szakember kezelje, s egyben felügyelje a csomagolás menetét, amire szintén nagy gondot fordítottak. Ezen javaslatok mind megvalósultak. Beregszászban két, Muzsalyban pedig egy csomagoló-tárolót hoztak létre az év folyamán. Továbbá kinyilvánították, hogy maga a szövetkezet vásárolja fel a termést, és hogy helyben a gazdák tegyenek eleget a szállítás feltételeinek. A kiinduló tőkét a tagoknak kellett összeadniuk, de tudták, hogy a befektetés rövid időn belül megtérül. Ezalatt a szövetkezeti igazgatóság megbízásából Czeiner Nándor felkutatta a lembergi és a krakkói csemegeszőlő piacokat. 1897. augusztus 4-én a vármegye háza termében elfogadták a Beregszászi Szőlő-és Gyümölcsértékesítő Egyesület alapszabályát. A szövetkezet határozata alapján a tagok a földművelésügyi miniszterhez fordultak segélyért, a kereskedelmi minisztertől pedig hat vasúti szállító kocsit kértek. A beregszászi szövetkezet megalakulása nagy visszhangot váltott ki az egész országban. Czeiner Nándorhoz számos érdeklődő levél érkezett, amelyben tájékoztatást kértek a szövetség munkájáról, az alapszabályról. A beregszászi szövetkezet ily módon lökést adott az ország szőlőtermesztésének, és a termés értékesítésének. Ez egybeesett a kormány törekvéseivel, ezért 300 forint támogatást kaptak a mezőgazdasági tárcától - mai szóval élve - piackutatásra. A kereskedelmi minisztertől megkapták a kért szállító kocsikat. Ezekkel Lembergbe szállították a friss csemegeszőlőt. A szövetkezet megbízásából Kokas Gyula, a Schönborn uradalom tisztviselője a lembergi piachoz közel lévő raktárhelyiség kezelésére kapott megbízást. Felvették a kapcsolatot egy lembergi szállodatulajdonossal is, aki raktárhelyiséget biztosított a vasúton érkező beregszászi szőlőnek. A szállodatulajdonos, aki az általa forgalomba hozott áru 5%-át kapta, maga is részt vett a piackutatásban. A beregi szőlő komoly konkurenciát jelentett a más országokból érkezett termékekkel szemben. Helyben kiemelt figyelmet szenteltek a csomagolásnak. Fizetett tanfolyamot indítottak a szőlőcsomagolás színvonalának javítása érdekében. Biztosították a kosarak pakoló papírral és megfelelő címkével való ellátását. A szőlőszállítás forgalma naponta 150 kosarat (kb. 10 mázsa) tett ki. A szövetkezet sikeresnek bizonyult.
Az 1930-as években a beregardói hegytől egészen Kovászóig a beregszászi hegyláncolaton végig szakszerűen megművelt szőlőtáblák húzódtak, melyeknek területe közel 2000 hektár tett ki. Ekkor élte második virágkorát a beregi szőlőtermesztés. Ebben az időben a helyi borászok saját szaklapot is indítottak Szőllő-Bor-Gyümölcs címmel. Ekkoriban jelennek meg a vidéken a bőven termő, ám gyengébb minőségű fajták - például a Bakator, melyet a szegény ember szőlejének hívtak. Emellett megkezdik térhódításukat a magántermők is, ám ezek a harmincas évek végén összességükben a területnek legfeljebb a 6-8%-át foglalják el.
A II. világháborút követő években közel 4186 hektár szőlőt termesztettek Kárpátalján. A szovjet érában a szőlősbirotokat államosították. Ezt az időszakot a szőlőtermesztés alkonyának tekintik a szakemberek. Hiába költöttek sokat új táblák telepítésére és a gazdálkodás fejlesztésére, nem értek el sikert. Nem foglalkoztak gépesítéssel és emberhiánnyal küzdöttek. De még ebben az időben is sikerült olyan jó minőségű borokat előállítani, mint a Nektár, a Trojanda Zakarpattyja és a Promeniszte.
A rendszerváltást követő zűrzavaros idők sem kedveztek a szőlőtermesztésnek. 1999-ben Bereg vidéken 14 hektár új szőlőt telepítettek, s ezzel valószínűleg negatív rekordot döntöttek. Az állami támogatásnak köszönhetően 2000-ben ennek több mint a tízszeresét, 186 hektárt telepítettek. De még így is Beregvidéken 2002-ben csupán 476 hektár szőlőültetvényt regisztráltak. Néhány évvel később az Aisberg és a Cotnar cégeknek köszönhetően a szőlővel újonnan beültetett terület nagysága elérte az 500 hektárt. Az új telepítések több mint 80 %-át úgynevezett világfajták - Cabernet Souvignon, Cabernet Franc, Olaszrizling, Souvignon - tették ki.
Előrelépést jelentett, hogy 2001-ben megalakult a Beregszászi Borvidék Egyesület, ami minden évben megszervezi Beregszászon a borfesztivált. A jeles eseményen a helyi termelők megoszthatják egymással szakmai tapasztalatukat, a látogatók megkóstolhatják az egyes pincészetek borait, s a legjobb italok elismerést is kapnak. Emellett az egyesület érdekvédelmi és szakmai feladatokat is ellát.
Szintén pozitív fordulat, hogy 2003-ban létrehozták a Szent Vencel Borrendet, valamint 2007-ben megalakult a Kárpátaljai Borászok és Borgazdák Szövetsége.
Bene településen azóta számos szőlősgazda és pincészet kezdte meg működését. Ezek közé tartozik a Parászka és a Varga pincészet is, melyek fejlett technológiával jó minőségű borokat tudnak készíteni.
Forrás:
Kárpátalja magyar szemmel. Útikönyv, szerk: dr. Tarpai József, Shark Kft. Beregszász-Ungvár, 2021