Sáfáry László költő munkássága
Sáfáry László verseit ma már csak kevesen ismerik. Pedig a két világháború közötti kárpátaljai magyar költészet igen jelentős képviselője volt. Életében mindössze két verseskötete jelent meg, s fiatalon, mindössze 33 évesen életét vesztette, 1943-ban eltűnt a Don-kanyarban.
"Sáfáry László költészete bár sem terjedelmét, sem kvalitását illetően nem ostromol csúcsokat, jelentősége messze túlmutat önmagán. Szerepének nagysága abban rejlik, hogy hídként kapcsolja egybe a történelmi Magyarország irodalmi életének teljességét az elcsatolt, szétzilált területek vergődő önkeresésével, a saját hangjuk megteremtésén gyötrődő vidékek magányos pusztulásélményével, s a nyelvet sem hagyja magára. A példamutatásban és a saját, önálló arculat megrajzolásában van elévülhetetlen ereje" - írja róla Finta Éva, a Sáfáry László életét és munkásságát bemutató Hazamegyek című monográfiában.
Sáfáry László 1910. november 16-án Munkácson látta meg a napvilágot. Édesapja köztisztviselőként dolgozott Munkácson, de mivel nem tette le a Csehszlovák hatalomnak a hűségesküt, elbocsájtották, s a családra nehéz, nélkülözésekkel teli évek vártak. Ez az időszak nagy hatást gyakorolt a költő későbbi gondolkodására. Ugyanakkor gyakran elkísérte édesapját a közeli hegyekbe, ahol a természet szépsége mellett a ruszinok szegénysége indította meg a lelkét. A költészet terén az első zsengék 12-13 éves korában keletkeztek: a XVIII-XIX. századi magyar költők hatását tükrözik ezek a kedves, érzelmes, naiv alkotások, amelyek közül néhány újságban, folyóiratban is megjelent.
A gimnáziumot magánúton végezte el, Sátoraljaújhelyre járt a határon átszökve-rejtőzködve vizsgázni. A magyar állampolgárság megszerzése után a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának lett a hallgatója. A fővárosban lakott, de a szünidőket otthon töltötte, sohasem szakadt el a hazai tájtól és az ott élő emberektől. A tanulás mellett alkalmi munkát és tanítást vállalt, hogy fenntartsa magát.
Budapesten folyóiratot szerkesztett, majd egy másik lap munkájába is bekapcsolódott, később a népi kultúra népszerűsítését felvállaló Művész Stúdióban is tevékenykedett.
A fővárosi élmények, a pezsgő irodalmi élet, tanulmányai, olvasmányai, az új ismeretségek és a cseh megszállás alatt lévő, embertelen határok által elszakított, kisebbségi sorba taszított otthoni magyarság kiszolgáltatottsága és veszélyeztetettsége alakították, formálták személyiségét. Itt is írt, de már másképpen. Szabadvers formájában fogalmazta meg friss, élettel telített húszesztendős gondolatait. Ezeket fogta csokorba 1931-ben Lendület címmel a munkácsi Welber Bérelt Nyomda kiadásában.
1935-ben a munkácsi Tipografia Nyomda adta ki második verseskötetét, mely a Verhovina címet kapta.
Nyaranta gyakran segített édesapjának földmérő útjain a hegyekben, s bekapcsolódott a Sarló mozgalom nyári vándorlásaiba is, ahol többek között Balogh Edgárral bejárva Felvidék (azon belül Kárpátalja) jelentős részét, komoly szociológiai ismeretekre tett szert.
Budapesti tanulmányaival egyrészt azért haladt lassan, mert időigényes pluszmunkákkal tudta csak előteremteni a megélhetéshez szükséges anyagiakat, másrészt 1933-ban behívták katonának a Ferenc József laktanyába, ahonnan egy év múlva tizedesként tért vissza a polgári életbe.
Budapesten sok ismerőse lett: Kassák Lajos, Radnóti Miklós és Móricz Zsigmond is barátságot kötött vele.
Az egyetemi tanulmányok részeként az 1939/1940-es tanévben mint szigorló tanárt óraadóként alkalmazták a munkácsi magyar-orosz tanítóképzőben, majd a Munkácsi Magyar Királyi Árpád Fejedelem Gimnáziumban oktatta a magyart és a latint. 1941-ben szerezte meg tanári diplomáját. Ettől kezdve állandó tanára az említett intézménynek, de 1942 májusában újra behívták katonának csapattestéhez, a 32. gyalogezredhez Jászberénybe. Júliusban már a frontra került, Kurszknál vetették be ezredét. Eleinte az ezredirodában dolgozott írnokként, decembertől a zászlóaljirodába osztották be, majd röviddel ezután kinevezték karpaszományos szakaszvezetővé. Ezekben a hónapokban mint segédszolgálatosnak nem kellett fegyverrel harcolnia. Gyakran írt haza. Leveleiben érdeklődött egy beadvány felől, amelyben a munkácsi gimnázium igazgatósága a közoktatásügyi miniszterhez fordult a katonai szolgálat alóli felmentéséért, de erre nem jött válasz. Az utolsó levelét 1943. január 11-i keltezéssel kapták meg szerettei Munkácson. Több életjel nem érkezett tőle.
Sáfáry fő alkotói korszaka 1929-1935 közé esik, az ezután született költeményeiből nem sok maradt ránk. A fronton is írt, de azok a versei sem jutottak el a családjához.