Római katolikus templom
Nagyszőlős központjában található a római katolikus Jézus Mennybemenetele templom. Az ősi templom építési ideje nem ismert. A reformáció idején meglévő templom a hitújítók kezébe került és pusztulásnak indult. 1690-ben került vissza a katolikusokhoz. Hám János püspök állíttatta helyre a XIX. század első felében. Akkor nyerte el mai formáját. 1902-ben kifestették. Ekkor cserélték le a torony korábbi barokkos sisakját a ma láthatóra. A szovjetek 1959-ben bezárták a templomot és gyári raktárként használták. 1989-ben kapta vissza az egyházközség és kezdte meg a felújítását. Paskai László bíboros szentelte fel 1991-ben.
A templom egyhajós, keskeny, alig 10 méter széles. Ehhez képest nyolcszögletes nyugati tornya 50 méteres magasságú. Ennek ablakai szépen faragottak, az alsó szinten csúcsívesek, feljebb körívesek. A torony alatt csúcsíves kapu található, felette püspöki címerrel. A templom a XIII. századi részletek mellett XIV. századi gótikus elemeket hordoz magában. A terméskövekből faragott gótikus diadalív a templomtérnek majdnem a közepén található, vagyis a középkori szentély ugyanolyan hosszú, mint maga a hajó. Szentélye sokszögzáródású, ablakai csúcsívesek. A hajóba egykor számos kapun keresztül juthattak be. A déli kapu gótikus stílusú, gazdagon tagolt, pálcafaragásai alul csavart lábazatban végződnek. Egy másik, egykor a szentélybe vezető, később befalazott kapu is található a déli oldalon. Az északi falon szintén található egy befalazott kapu, amely a XIII. századból származik. A templom műemlékértékű orgonáját Országh Sándor és fia cég építette 1888-ban.