Református templom

Nagyszőlőstől nyugatra fekszik Verbőc, melynek első említése 1251-ből való. A helyi közösség igen korán átvehette a reformáció tanait, mert már 1577-ben írásos említése történik a gyülekezetnek.

Az 1808. évi vagyonösszeírás szerint "A Parochiális Telkek és Házak amelyekben t.i. az Tiszteletes Prédikátor és Oskola Mester lakoznak, fekszenek a Templommal és a Fa Toronnyal együtt az utssza Déli részén... a Templom kőből vagyon és igen régi...."

A ma is használatos, 285 férőhelyes templomot 1844-ben építette a gyülekezet, a torony később, 1844-ben épült hozzá. A templom kétregiszteres orgonáját 1887-ben készítette Váradi Sándor ároktői orgonamester.

1961-ben a szovjet hatóságok nem engedélyezték a lelkészi szolgálatot a verbőci templomban. A templom belső ajtaját bezárták, csak a harangot használhatták temetés alkalmával. A pártvezetőség szórakozó helynek szánta, de nem akadt ember, aki az átalakítás munkáját felvállalta volna. Végül 1989-ben a templomot megnyitották, teljes renoválását a gyülekezet önerőből valósította meg. A templombelsőt az eredeti állapotába állították vissza. Új tölgyfapadokat a gyülekezet gondnoka, Gönczy Árpád asztalosmester készített. A tetőt teljes egészében átfedték.

A toronyban két harang lakik: Mindkettő Egry Ferenc harangöntő mester kisgejőci műhelyéből származik. Az egyik 1926, a másik 1932-ben készült.