Református templom Beregdéda

A Beregszászi járásban található Beregdéda az egykor két különálló település, Mezőhomok és Déda egyesüléséből jött létre. Déda első említése 1356-vól való.

A falu középkori eredetű római katolikus temploma a reformáció idején. 1556-ban került át az új hitre tért közösség tulajdonába.

A 250 férőhelyes templom valószínűleg a XIII. században épült, 1774-ben és 1903-ban is felújították és átalakították. Keletelt, egyenes záródású, keresztboltozatos szentélyéhez az alig szélesebb hajó csatlakozik, melyhez nyugati oldalról négyszögű, háromszintes tornyot építettek. A szentély keleti oldalán három, a szentélyt és a hajót mindkét oldalról négy-négy, a falakra merőleges, lépcsős támpillér támasztja meg. A toronyhoz nyugat felől egy nagyobb méretű támpillért építettek. A szentély keleti falában egy félköríves záródású román kori ablak, déli falában egy hasonló, de kisebb méretű ablak látható.

Az északi fal vállköves, befalazott ajtaja az egykori sekrestyébe nyílik, a hajó déli falában két kőkeret nélküli félköríves román kori ablak látható. A toronyalj előterének nyílása félköríves záródású, kapuja csúcsíves. A templomtorony második szintjén keskeny lőrésszerű ablak van. A legfelső szinten lévő ablakok félkörív-záródásúak, keret nélküliek. A szentélyt a hajótól félköríves diadalív választja el. A torony négyszög alaprajzú, gúla alakú sátor sisakkal.

A templomot az elmúlt évszázadok folyamán többször felújították, átalakították. Mai formáját az 1903-ban végzett átalakítás után nyerte.

Lehoczky Tivadar megemlítette, hogy a templom falai egykor valószínűleg freskókkal voltak díszítve, a mészréteg alatt, főleg az északi oldalon, vörös, sárga és fekete színezésre utaló nyomokat talált.

A templom berendezése egyszerű, népies, a hajó nyugati oldalán fakarzat, a diadalív előtt díszesen faragott szószék áll.

A templomtoronyban két harang lakik, az egyik 1810-ben készült, a másikat Egry Ferenc kisgejőci műhelyében öntötték 1923-ban.




Forrás:

Ivaskovics József - Palkó István - Kohán László Kárpátaljai református templomok, Tárogató Kiadó, 2000, Ungvár-Beregszász

file:///C:/Users/User/Downloads/Reformatus_multunk_kezesseg_I_Adattar_ka.pdf