Perec

Az asztélyiakat "perecesek" jelzővel illették régen. Joggal, hiszen messze földön híresek voltak az Asztélyban sütött édes perecek és péksütemények. Az asszonyok nemcsak a család számára készítették a perecet, a szomszédos településeken és a vásárokban is árulták azokat. Mégpedig a következő felkiáltással: "Friss a perec, ma kéthetes!".

A hagyományos asztélyi perechez sok tojást, cukrot, vajat, tejet és lisztet használtak. A kelesztett tésztát félmaréknyi darabokra szaggatták és 2-3 cm vastagra sodorták. Két szálat összehurkolva karikát formáztak belőle, majd addig főzték a fazékban, amíg fel nem jöttek a víz tetejére. Végül a pereceket a kemencében pirosra sütötték.

Az 1938 novemberében Kárpátaljára bevonuló magyar honvédeket az asztélyiak pereccel díszített diadalívvel köszöntötték. A Magyarország nevű újság 1938. november 8-i száma így írt erről: "A falu előtt, az országúton lombokkal bontott diadalkapu állt. Csupa virág, csupa falevél. Virágokkal szegett, nagy tábla: »Istenhozott«. És ami a legkedvesebb, amit csak a nép fantáziája találhatott ki: frissen sült pereccel van teliaggatva az egész diadalkapu. Hogy gondolta ezt Asztély? Bizonyosan úgy, hogy a katona, aki jön, szakíthasson perecet és ehessék saját dicsőségéből. Ha a falu gazdagabb lenne, talán mézeskalácsból épült volna a kapu és tej folyna az árokban, ahogy a gyermek Meseországot képzeli el."

A háborút követő években, ha feledésbe nem is merült, de visszább hagyott a pereckészítés hagyománya Asztélyban. Hogy ne tűnjön el teljesen ez a régi szokás, a falu vezetése úgy döntött, hogy népszerűsíti az asztélyi pereckészítést. Ezzel a céllal rendezték meg 2010-ben az első Asztélyi Perecfesztivált, mely azóta is töretlen népszerűségnek örvend, s évről évre a határ menti településre csalogatja a látogatókat.