Nagypalád
Református templom
Az ukrán-román-magyar hármashatárnál, Tiszapéterfalva és Fertősalmás között, a Túr és a Batár folyók mellett fekszik Nagypalád települése, melyet először 1332-ben említenek az okiratok. Neve a Pál személynévből alakulhatott ki. A magyar ajkú lakosság többségében református vallású, de egy kisebb görögkatolikusok és római katolikus közösség is működik Nagypaládon.
A reformáció tanítását a hagyomány szerint Dévai Bíró hirdette a településen, melynek első, név szerint is ismert tanító pásztora Makrai János volt 1580-ban.
A gyülekezet első, gótikus kőtemploma a középkorban épült katolikus templom, mely a XIX. század végére olyan rossz állapotba került, hogy le kellett bontani. Ennek a helyére emelték Tabakovics Emil aradi építész tervei alapján 1913-ban a jelenlegi neogótikus stílusú, 700 ülőhelyes templomot, melyet az elmúlt században többször, 1958-ban, 1983-ban, 1997-ben, és 2000-ben is felújították. A templombelsőben a torony alatt karzat található. A szószék négyszögletes alapra helyezett, szögletes, fa borítással. A szószékkorona hasonlóan sokszögű, tagolt gúla alakú. A Mózesszék a szószék előtt áll, a padokkal azonos.
A templomtorony különlegessége, hogy a hajóba épített sarkai és a támpillérek klinkertéglából készültek. A toronyba két ajtó vezet, az egyiken feliratos tábla látható, felette egy rozetta. A keskeny hosszú ablakok felett liliomos díszítés van. A torony alsó szintjén négy féloszloppal közrefogott három ablak található. A torony felső sarkán kis fiatornyok vannak, a téglából épített sokszögű gúla alakú toronysisak hegyes. A toronyban két bronzharang lakik. Az egyiket Szatmáron öntötték 1882-ből, a másik 1926-ban készült Egry Ferenc harangöntő kisgejőci műhelyében (az első világháborúban elkobzott helyébe).
A templom kertjében található Kossuth Lajos - Kárpátalján egyedülálló - teljes alakos szobra, melyet 1993-ban állíttatott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezete. A szobor alkotója Kő Pál Kossuth-díjas szobrász, aki 1994-től Nagypalád díszpolgára.
Szintén a templomkertben kapott helyet az I. világháború nagypaládi áldozatainak emlékszobra.