Mikes-kútja

Salánk határában, a Hömlöc-hegyen található a falu egyik nevezetessége, a Mikes-kútja, mely nevét II. Rákóczi ferenc hűséges krónikásáról és társáról, Mikes Kelemenről kapta.

Hogy miért nevezték el róla a kutat, arró egy legenda szól:

"Rákóczi maradék kurucaival kis csapatokban szétszóródva Salánk határába ért. A Szalván kellett átkelniük a Kővár-domb melletti hídon. A híd rozoga volt. A fejedelem elöl vágtatott, s a lova megbotlott a fahídon, majdnem leejtette lovasát. Kissé odébb a Szalva vizében megitatták a gőzölgő lovakat, s amint a fejedelem a folyó partján felfelé kaptatott a lovával, rálépett a ló egy nagy kőre, melyből sok volt azon a tájon. A domb alján még ma is található jó néhány. A kőben ott maradt a ló lábnyoma. Ezeket a köveket az emberek megtalálták és ereklyeként őrizték. Mármost ivóvíz után kellett nézni. Nem volt könnyű találni, mert a környék erősen mocsaras volt. Mikes Kelemen talált rá a domb aljában egy kristálytiszta vizű forrásra. Bemerítette kalapját és úgy vitt vizet szeretett gazdájának. Rákóczinak igen megízlett a víz, s míg Salánkon tartózkodott, annak a forrásnak a vizét fogyasztotta, s mindig Mikes Kelemen volt a vízhordó. A forrást róla nevezték el Mikes-forrásnak, vagy ahogyan itt mondják: Nyikes-forrásnak.

Később kutat építettek rá, mely szintén Mikes nevét kapta. A dombot, amelynek a lábánál a kút található, ma is Mikes-dombnak hívják."