Zenés babatipegő

2013.10.18

A mai modern életmódban a korszerű technikák megjelenésével (tv, magnó, DVD lejátszó) elfelejtünk gyermekeinknek mesét olvasni, gyermekdalokat énekelni, ölbeli és egyéb játékokat játszani. Ennek folyamán feledésbe merülnek a népi gyermekjátékok, kiszámolók, mondókák, mivel a gyerekek nem gyakorolják, a szülők pedig, ha esetleg tudták is elfelejtették, mert úgymond ciki ilyesmivel foglalkozni. A kisgyermekek már a terhesség alatt képesek érzékelni a kívülről beszűrődő hangokat és zajokat, a legmegnyugtatóbb számukra az édesanya hangja, továbbá már ekkor is pozitívan hat rájuk a zene.

A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezésében három kárpátaljai településen sikerült beindítani a Zenés Babatipegő baba-mama kört. Szalókán, a Kárpátaljai CREDO Alapítvány által működtetett zeneiskola termében, Szürtében a Járási Könyvtár gyermek olvasó termében Nagyné Fekete Zsuzsanna vezeti a foglalkozásokat hetente egy alkalommal, Beregdédában pedig Soós Lívia zenetanárnő vállalta a program szervezését.

A Zenés Babatipegő foglalkozásain a kisgyermekek és az anyukák együttes zenei nevelése folyik. A program fő célja, hogy bővítsük az anyukák zenei ismereteit gyakorolva a gyermekdalokat, mondókákat, ringatós ölbeli és más gyermekjátékokat, megismerkedjenek és megtanulják a gyermekeikkel való együtt éneklést, játszást vagy éppen felelevenítsék mindazokat a népi gyermekjátékokat, dalokat, amit egykor ők is szüleikkel együtt énekeltek, játszottak. Ezek az alkalmak nagyon fontos szerepet töltenek be a gyermekek életében, elsősorban fejleszti a ritmusérzéket, zenei hallást, éneklési készséget, hat a gyermek értelmére, testi fejlődésére, hiszen a zene lüktetése jó irányba befolyásolja a mozgáskoordinációt, megkönnyíti a közösségbe való beilleszkedést, s ami még nagyon fontos mélyíti a szülő és gyermek közötti kapcsolatot a közös éneklés és játszás során.

A foglalkozás menete: ölbeli játékok, mondókák játszása, gyermekdalok éneklése ritmikus mozgás kíséretével, a dalszöveg mondanivalójának imitálásával, játékok bevonásával, ritmushangszerek használatával, zenehallgatás.

Az alkalmak levezetéséhez szükséges kellékeket - ritmushangszerek (dob, csörgődob, csörgőkarika, cintányér, csuklócsörgő, rumbatök, kasztanyetta, ritmusbot, ritmusdoboz, száncsengő, triangulum), játékok (3db.labda), 20m színes anyag ringatáshoz, hintáztatáshoz, 3db CD lejátszó, gyermekdalok, klasszikus zenei anyag hanghordozón, módszertani tankönyvek- a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásának köszönhetően sikerült beszerezni.

A zenés foglalkozásokon az anyukák és a gyerekek egyaránt nagyon jól érzik magukat, a zenei fejlesztés során kikapcsolódnak és szórakoznak, továbbá az alkalmakon gyakorolt gyermekjátékokat, énekeket odahaza is szívesen felelevenítik. Reméljük e program bevezetésével hozzájárulunk ahhoz, hogy a kismamák ne a TV programjainak hangzavarában, hanem énekszóval, dúdolva altassák el gyermekeiket, valamint játszás közben egy-egy gyermekdal eléneklésével fejlesztve a zenei képességüket hozzájáruljanak egészséges fejlődésükhöz is.