Tóth Péter Lóránt versvándor tartott előadást Kárpátalján
Tóth Péter Lóránt, a Kárpát-medence ismert versvándora 2025 májusában ismét ellátogatott Kárpátaljára, hogy irodalmi előadásaival lelki erőt és közösségi élményt nyújtson a helyi magyarságnak. Az elmúlt évek során már számos alkalommal megfordult a térségben, rendhagyó irodalomóráival é műsoraival hidat építve generációk és határok között.

Május 7-én Beregszászban, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban mutatta be "Toldi írójához elküldöm lelkemet" című előadását, amely Arany János és Petőfi Sándor barátságát állítja a középpontba. Az előadás során a két költő levelezései, versei és közös történetei elevenedtek meg, hangsúlyozva, hogy a különbözőségek ellenére is lehet mély barátságot ápolni, ha a közös pontokat keressük egymásban.
Ugyanezen a napon a Beregrákosi Gimnáziumban és a Barkaszói Líceumban a "Vasútállomás – az útkereső és Istent kereső József Attila" című előadását adta elő. Ez a műsor József Attila kevésbé ismert oldalát mutatja be, különös hangsúlyt fektetve a költő istenkeresésére és belső vívódásaira.
Május 8-án a Kisdobronyi Líceumban is bemutatta a "Vasútállomás" c. előadást, folytatva ezzel küldetését, hogy a magyar irodalom segítségével közösséget építsen és lelki erőt adjon a helyi magyarságnak.

Az előadások a Lakiteleki Népfőiskola támogatásával, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület, a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezete és az Ortutay-központ közös szervezésében valósultak meg. Tóth Péter Lórántot Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezetének elnöke, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület alelnöke fogadta.
Tóth Péter Lóránt több mint egy évtizede járja a Kárpát-medencét és a diaszpóra magyar közösségeit, előadásait iskolákban, színházakban, művelődési házakban, múzeumokban és templomokban tartja. Munkásságáért Radnóti-, Latinovits-, Prima és Pro Cultura Hungarica díjban, valamint Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesítették.

A versvándor előadásai nem csupán kulturális program, hanem lelki támogatás is a kárpátaljai magyarok számára, megerősítve őket abban, hogy van közös nyelv, közös kultúra és remény a jövőre nézve.