Nagyszabású kiállítással zárja az évet ASzakkör Program Lakiteleken
2024 május 23-án jelentős eseményre került sor a Nemzeti Művelődési Intézet székházában, Lakiteleken: megnyílt az ASzakkör Program külhoni magyar közösségeinek alkotásait bemutató kiállítása. A megnyitón Kárpátalját a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet képviselte. Egyesületünk 11 alkotással készült, amelyeket gondosan válogattunk ki a május 4-én Szürtében rendezett kiállítás legjobbjai közül. Az idei évadban 12 településen 20 szakkör működött az egyesület mentorálásával, így bőven volt miből válogatni.
A kiállítást Pál Miklósné, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. A résztvevőket Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke is köszöntötte, valamint Dr. Baloghné Uracs Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója és Péter Szidónia, a Hagyományok Háza Közművelődés-szervezési Osztály osztályvezetője is köszöntőt mondott.
Az eseményen a délvidéki Forrás Zenekar biztosította a zenei hátteret, és a látogatók különféle kézműves foglalkozásokon is részt vehettek, ahol kipróbálhatták a különböző technikákat.
A rendkívüli tárlat nyáron, egészen augusztus 31-éig látható majd az Intézet székházában.
A kiállítás megnyitóját követően a Nemzeti Művelődési Intézet dísztermében "Kézműves szakkörök - határok nélkül" címmel kerekasztal-beszélgetésre került sor. Molnár György, a Nemzeti Művelődési Intézet partnerségi központvezetője vezette a diskurzust. A résztvevők között szerepelt Benedek Krisztina, a Hagyományok Háza Népi Kézművesség és Népi Iparművészet Szakcsoport vezetője, Gabri Rudolf, a felvidéki Rákóczi Hálózat elnöke, Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke, Kovács Lilla-Nóra, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület projektvezetője és Sarnyai Károly, a délvidéki CNESA Oktatási és Művelődési Intézet igazgatója. A beszélgetés során a külhoni magyar közösségek vezetői megosztották tapasztalataikat a program indulásáról, kezdeti nehézségeiről, és a program közösségeikre gyakorolt hatásairól, valamint jövőbeli terveikről.
Az ASzakkör Program keretében több mint két és fél ezer szakköri közösség működik a Kárpát-medencében, Magyarország Kormányának támogatásával. Ebből minden negyedik közösség külhoni régiókban szerveződik. Az ASzakkör Program jelentős szerepet vállal a közösségépítésben, a helyi identitás erősítésében, valamint a magyar népi kézművesség tudásanyagának átörökítésében.
Ez az esemény méltó zárása volt az évadnak, és bizonyítja, hogy a kézműves hagyományok ápolása nem ismer határokat, erősítve ezzel a magyar közösségek közötti kapcsolatokat és együttműködést.