Nagydobronyi Tetris Kupa

2020.10.09

A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület első alkalommal hirdette meg a Tetris Kupát, amely 2020 október 8-án került megrendezésre a Nagydobronyi Magyar Házban, a kárpátaljai értékek népszerűsítése érdekében.

A játékos vetélkedőre most a Nagydobronyi Középiskola 6. és 7. osztályában tanuló diákjai jelentkeztek, amihez nem kellett más, mint egy okostelefon, internet, logikus gondolkodás és egy kis ügyesség. Az ingyenes alkalmazás digitális eszközökön keresztül játékosan emeli át a mintakincset a jövő generációja számára. A gyerekek egyénileg mérhették össze tudásukat. A vetélkedő feladata abból állt, hogy mind a 15 versenyzőnek teljesítenie kellett 10 darab nagydobronyi keresztszemes minta kirakását.

Az ötödik forduló után kis szünet következett, amikor Őr Hidi Ágnes, helyi értékőrző bemutatta a fiatalságnak azokat a régi nagydobronyi keresztszemes hímzéseket, amelyeket évek során sikerült megmentenie, összegyűjtenie. A Nagydobronyi Magyar Ház konferencia termében 69 darab fotó van kiállítva, amelyeken szemléltette a nagydobronyi népművészet változatosságát, fejlődését az idő folyamán. A diákok nagy érdeklődéssel fogadták az érdekes előadást, hiszen így kézzel foghatóvá váltak azok a minták, amelyeket eddig digitálisan a játék során kirakhattak a tetris alkalmazásban.

A pontszámok összesítését kivetítőn folyamatosan nyomon követhették, így a végére izgalmas küzdelem alakult ki azok között, akik esélyesek voltak az első három helyezésre. Sportszerű küzdelemben első helyezést ért el Bak Emilia, második Benedek Jázmin és a harmadik pedig Balog Zsófia lett. Valamennyi játékosnak sikerült a 10 fordulós vetélkedő feladatait elvégezni és jutalomban részesült.

Pontszám

Játékos neve

1

5428

Bak Emilia

2

5138

Benedek Jázmin

3

4950

Balog Zsófia

4

4600

Balog Lili Flóra

5

4290

Balogh Annaliza

6

4170

Molnár Valentina

7

4150

Sándor Fruzsina

8

4110

Ráti Zorka

9

3860

Szanyi Rebeka

10

3550

Benedek Alexa

11

3480

Ur Balázs

12

3478

Szilvási Fruzsina

13

3460

Kirpán Vitálik

14

3142

Tóth Zsófia

15

2540

Gábor Balázs

Az első kárpátaljai népművészeti érteket digitálisan megjelenítő online játék nagy jelentőséggel bír, hiszen a csodálatos nagydobronyi keresztszemes minta alapján készült. Nagydobrony község hozzátartozik Kárpátalja szellemi-kulturális örökségéhez, ahol egyedülálló módon sikerült megőrizni a népviseletet, a szokásokat és a hagyományos munkatevékenységeket. Hogy ez így is maradjon, feladatunk a fiatalokat bevonni, az ő igényeiket kielégítő játékos formában. A világ bármely pontján játszható online játék, jó módszer a népművészeti örökség átadására.

A Népfőiskola kárpátaljai értékeket népszerűsítő munkája során a Perl Creative csapatával dolgozik együtt.

Az online játék elkészítését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

A játék IDE kattintva érhető el!