Kárpátalja Kincsei a Mesterségek Ünnepén
Az Egyesült Államok után Magyarországon is bemutatták a Kárpátalja kincsei című programsorozat keretein belül a Hrivnák Tünde által tervezett, beregi szőttesekkel díszített női ruhakollekciót. A Budai Várban 32. alkalommal megrendezett Mesterségek Ünnepén hatalmas érdeklődést váltott ki az odalátogatókból a divatbemutató. Ennek a kollekciónak az a célja, hogy Kárpátalja népművészetét és kultúráját bemutassa, népszerűsítse, megismertesse a Magyarországon élő, valamint a határon túl illetve a külföldön élő magyarokkal.
A klasszikus vonalvezetésű piros, fehér, kék és fekete ruhákon nagyon szépen mutatnak "Rákóczi virágai". Ezek a szövések mind kézzel készültek és Prófusz Marianna, népi iparművész keze munkáját dicsérik.
A beregi szőttes, mint a külhoni értéktár nemzeti értéke, a Kárpátaljai Magyar Értéktárba a Kárpátaljai Magyar Népfőiskolai Egyesület által végzett értékfeltáró munka eredményekét került be.
Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke kiemelte, hogy az amerikai bemutató után, az hogy most itt lehettünk Budapesten is és bemutathattuk a beregi szőttessel készített divatkollekciót, azért is nagy dolog számunkra, hiszen a közkedvelt hungarikumok mellett, a kalocsai és matyó hímzés után, most készült először kárpátaljai beregi szőttessel divatkollekció, amellyel a fiataloknak és hosszabb ideje fiataloknak is üzenni tudunk, hogy ez a kárpátaljai érték a mai napig is él.
A ruhabemutató mellett Perl János fotóművész kiállítását is megtekinthették az érdeklődők, amely Kárpátalja magyar értékekeit, hagyományait és mesterségeit mutatja be.
Együttműködő partnerek:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt .
BY ME
Perl Creative
Photo: Perl János / Perl Creative