Kárpátalja is bemutatkozott az 5. Magyar Értékek Napján
Szeptember 13-án ismét megrendezték a Magyar Értékek Napját, amelynek központi helyszíne idén a budapesti Szent István Bazilika előtti tér volt. A rendezvény célja, hogy bemutassa a Kárpát-medencében fellelhető nemzeti értékek gazdagságát és sokszínűségét, valamint hangsúlyozza megőrzésük és továbbadásuk fontosságát.

Az eseményen a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület képviselte Kárpátalját, külön standdal ismertetve vidékünk értékeit. Az érdeklődők megismerkedhettek a térség kincseivel, kézműves alkotásaival valamint kulturális és épített örökségével, amely méltó része a magyar nemzeti identitásnak.

Kárpátalja terménykosárral is bemutatkozott, amely helyi különlegességeket tartalmazott. A benne található tartós élelmiszerek között megtalálható volt a nagydobronyi pirospaprika, termelői méz, a benei Bábel család nő tagjai által készített levestészta, paradicsomlé és sajtos tallér – közismert nevén "ropi". A kosár része volt továbbá a Kárpátalján működő Milekvárunk családi manufaktúra többféle üstben főtt lekvárja is. A kosarat Kiss Bence és Kiss Liliána, népviseletbe öltözve helyezte el az Értéktérképnél.
A program során a 19 vármegye és a határon túli nemzetrészek képviselői mutatták be értékeiket az értékpavilonokban. A hagyományőrzők előadásai, kiállításai és kézműves bemutatói révén a látogatók ízelítőt kaphattak a magyar kulturális örökség gazdagságából.
Az esemény egyik legjobban várt mozzanata Pál István Szalonna és Bandája koncertje volt, amely déli 12 órakor kezdődött, és hatalmas sikert aratott. A koncert után közös éneklési rekordkísérletre is sor került, amelyhez a téren összegyűlt közönség nagy lelkesedéssel csatlakozott.
A Magyar Értékek Napja 2013-ban indult a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége kezdeményezésére, és mára a Kárpát-medence egyik legfontosabb közösségi ünnepévé vált, ahol határokon átívelően találkozhatnak a magyar értékek képviselői és az érdeklődők.