Ismerjük meg értékeinket!

2015.06.03

A helyi magyar értékeket bemutató programsorozatot indított el a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület. A szervezők célja, hogy az iskolás korosztállyal megismertessék a térségben egykor virágzó népi mesterségeket, eszközöket. A népfőiskola szakemberek segítségét kérte a tervek kidolgozásához és megvalósításához. Munkájuk révén Kárpátalja több helyszínén mutatják be az adott régióra jellemző hajdani foglalkozásokat.

Kész Barnabás, a projekt egyik koordinátora elmondta, hogy Ung megyében a fazekasmesterséggel, Munkács környékén a cirokseprű készítéssel, Bereg megyében pedig a szövés technikájával és a beregi szőttessel ismerkednek meg a fiatalok. Az egykori Ugocsa vármegyében a hordókészítés technikáját, a Felső-Tisza-vidéken pedig a fafaragás fortélyait láthatják a résztvevők, akik a környék iskoláiból érkeznek.
Hétfőn, azaz április 7-én Nagyberegen kezdődtek el a foglalkozások. A Nagyberegi Középiskola az egyetlen olyan oktatási intézmény, ahol órarend szerint tanulják az iskolások a szövést és fonást. A szövőszékekkel felszerelt szaktanterem mellett az intézmény egy gazdagon berendezett múzeumnak is otthont ad, melyet az ideérkező látogatók is bármikor megtekinthetnek. Az eszközök méretei miatt a három kiválasztott iskola - a Nagyberegi Református Líceum, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium és a Beregújfalui Általános Iskola - diákjainak a foglalkozásokat a település középiskolájában tartják. Prófusz Marianna szövőasszony, a népművészet mestere, illetve Furman Éva, az iskola tanárának vezetésével ismerkedtek a fiatalok a szövés folyamatával, elsőként a líceum diákjai. A tanulók nemcsak láthatták, de ki is próbálhatták a szövést, megismerték a szövőszékek felépítését és működését.
Az alkalom során maguk a tanárok is megbizonyosodhattak afelől, hogy a fiatalok mennyire járatlanok az egykori berendezési és használati tárgyak terén. Az iskola múzeumában sétálva igen kevés tárgyat ismertek fel, és még ennél is kevesebbnek tudták a használati módját. A régen mindennapos kenyérsütéshez szükséges eszközök, konyhai felszerelések, a szövőkellékek megnevezése teljesen idegenül hangzott a diákok számára. Azért is fontos minél több hasonló bemutatóórát tartani a fiataloknak, mert nem szabad hagynunk, hogy a helyi nemzeti értékeink feledésbe merüljenek.
A népfőiskola programja az elkövetkezendő napokban folytatódik, s a fent említett mesterségeket minél szélesebb körben próbálják megismertetni az iskolásokkal. Összesen tíz ilyen alkalomra lehet számítani, mely során a bemutatókat tartó szakemberek ösztöndíjat kapnak. A programot a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatja.

Gál Adél
Kárpátalja.ma