Innovációs Kollégium a Népfőiskolán
"Nem a tárgy, az ember a cél."
Moholy-Nagy László
A lakiteleki Népfőiskola a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közreműködésével 2021. szeptember végén szakmai képzést indít.
A kollégiumban válaszokat keresünk arra, hogy a művészetek és a különböző tudományterületek, technikai újítások, hogyan tudják együttesen jobbá tenni környezetünket, életkörülményeinket. Az innováció nem elsősorban technológiai újítások mentén áll a foglalkozások központjában, hanem a 21. század kihívásaira válaszokat kereső holisztikus szemlélet megnyilvánulásaként tárgyaljuk azt. Így társadalmi kérdésekre választ adó elgondolások, környezettudatos megoldások és egyéb olyan innovációk lesznek bemutatva, melyek különböző területek, művészetek és a tudomány együttműködése mentén jelentkeznek. Az innováció széleskörű fogalmát és gyakorlati megnyilvánulásait elsősorban a művészetek területeiről közelítjük meg, de foglalkozunk a technológia és a társadalom egyre meghatározóbb kapcsolódásaival is.
A kollégium célja továbbá, hogy a résztvevők megismerjék Moholy-Nagy László életének és munkásságának magyarországi, illetve nemzetközi vonatkozásait. Továbbá, hogy szellemi örökségén keresztül reflektáljunk a mai kor kihívásaira. Az ezerarcú művész, technikai újító nevét (aki egyszerre volt költő, író, festő, fotográfus, szobrász, filmes, díszlettervező és tanár) világszerte ismerik, de hazánkban csak az elmúlt évtizedekben jelent meg a köztudatban. Az egykori Magyar Iparművészeti Egyetem 2006 óta viseli nevét.
Résztvevők:
A kollégiumba 18-35 év közötti felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók, valamint fiatal képző-, és iparművészek, fotográfusok, írók, építészek, kulturális és média szakemberek, pedagógusok, közösségszervezők és a technikai újítások iránt érdeklődők jelentkezését várjuk.
A kollégiumi részvétel kiváló lehetőséget nyújt emberi, vagy akár munka kapcsolatok kialakítására és szakmai tapasztalatok, referenciák megszerzésére is.
A képzés főbb tematikája:
Moholy-Nagy László életműve (magyar és nemzetközi vonatkozások)
- innováció, tudomány és technológia a különböző művészeti ágakban
- társadalmi és üzleti innováció
- új művészetek, új művészek, a jövő művészei
- tanítás a művészetben, a művészet tanítása
- a művészet és a design oktatás jövője
- az építészet jövője, a jövő építészete
- design innováció
- technológia- és tudástranszfer
- hagyományos technikák és innováció K+F+I
- kreatív szemléletmód, kreatív gondolkodás
- környezettudatosság az innovációkban
- kreatív ipar, kulturális ipar, kreatív gazdaság
- a fotó és filmművészet jelene, jövője
- a szobrászat, köztéri művészet változásai, új irányai
- a fény és tér viszonya a képzőművészetben, iparművészetben
A témaköröket neves előadókkal, művészekkel, szakemberekkel ismerjük meg, dolgozzuk fel előadások, szemináriumok, tanulmányutak, műhelylátogatások, szabadegyetemek foglalkozásai során.
A képzés ütemezése:
A kollégiumi képzés 2021. szeptemberétől nyolc alkalommal kerül megrendezésre, amelynek keretében negyedévenként egy-egy bentlakásos hétvégét töltenek el a résztvevők a lakiteleki Népfőiskolán, valamint két nyári egyetem is része a programnak.
Az első alkalomra 2021. szeptember 24-26-án kerül sor.
Részvétel, jelentkezés:
A szállás, étkezés és az előadások támogatóinknak köszönhetően díjmentesek. A részvétel regisztrációs díj fizetéséhez kötött, amelynek összege 5.000 Ft/alkalom.
Jelentkezés az alábbi megadott linken kitöltött űrlapon, valamint fényképes önéletrajz, és motivációs levél megküldésével az innovaciokollegium@gmail.com e-mail címre történik.
Kérjük, amennyiben rendelkezik témavezetői vagy munkahelyi vezetői ajánlással, azt is szíveskedjen részünkre elküldeni.
Letölthető dokumentumok:
Az Innováció Kollégium tematikája
Jelentkezési lap: https://forms.gle/6VjkbB466M2Rpax28
Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 15.
Lezsák Sándor
a Magyar Országgyűlés alelnöke,
a képzés védnöke Fülöp József
a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora
a képzés védnöke
Kárpáti Árpáda népfőiskolai kollégium
szakmai vezetője