Csipkeverés és makramé – szakköri kiállítás nyílt Csapon
Virágtartó, bevásárló szatyor, asztali díszek és számos egyéb különlegességet is megcsodálhatnak az érdeklődők Csapon, a Szakkörösök helyi csoportjának nemrég nyílt kiállításán. Minden itt látható munka makramé csomózási technikával készült, amit a csoport tagjai egy-egy online szakköri foglalkozás alkalmával sajátítottak el. A hagyományőrző szakköröket a Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Szervezetek Egyesülete még 2020-ban indította el. Azóta Kárpátalja több településéről is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A Csapon megalakult társaság tavaly a csipkeverést választotta, azt követően pedig úgy döntöttek, hogy a makramézási technikát sajátítják el.
A szakköri foglalkozások során a résztvevők megoszthatják egymással gondolataikat, tapasztalataikat. A baráti hangulat és a kölcsönös támogatás erősíti a tagok közötti kapcsolatokat.
A tervek szerint a szakkörök idén ősszel is folytatódnak majd. A program szakmai partnere, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület már gyűjti a jelentkezőket.
Forrás: tv21ungvar.tv