Kálvária-temető
Ungvár legrégebbi sírkertje a Kálvária-temető, melyben több mint egy évszázados sírok is találhatóak. A város történetének, kultúrájának, egyházi életének számos meghatározó alakja pihen ebben a sírkertben. A temető a benne található keresztútról és kápolnáról kapta a nevét.
A keresztút megalapítása Petz Dávid nevéhez fűződik, aki 1759-ben egy házat, telket és kertet ajándékozott arra a célra, hogy kálváriát építsenek. 1826-ban Linzi József római katolikus plébános kezdeményezésére ezek értékesítéséből épült fel a kálvária fő kápolnája. 1828-ig a zenészek, a csizmadia-, a tímár-, a fazekascéhek emeltek egy-egy stáció-kápolnát. A többi egy-egy jótevő, illetve egyházi személyiség jóvoltából készült el. Az utolsót 1885-ben építették meg. A kápolnák mellett temetőkert alakult ki. 1945. július 22-én itt avatták fel a Dicsőség Halmot, mely alatt 924 szovjet katona nyugszik.
Minden évben kálváriabúcsút tartottak a Kálvárián latin és görög rítusú szentmisével és háromnyelvű prédikációval. Utoljára 1948-ban tartottak itt búcsút. 1955 után elvették az egyháztól a kápolnát, s egyetemi csillagvizsgálóvá alakították, több stációs kápolnát pedig leromboltak. A megmaradt kisebb kápolnák közül 1990 után többet is felújítottak. A katolikus egyház a mai napig nem kapta vissza a kápolnákat. Évente egyszer, Mindenszentek ünnepén tartanak itt szentmisét a főkápolna előtt, a szabad ég alatt. Itt emlékeznek meg évente az aradi vértanúkról és a málenkij robot áldoztairól.
A Kálvária-temetőben magyar, orosz, ukrán és szlovák feliratú sírok is vannak. Itt nyugossza örök álmát Ungvár számos meghatározó alakja, köztük Dayka Gábor költő, tanár, Ortutay Elemér görögkatolikus hitvalló pap, teológiai tanár, Novák Endre orvos, Puskás László görögkatolikus hitvalló pap, Szikura József botanikus, a biológia tudományok doktora. Itt található a Laudon család sírboltja, s a Pálóczi Horváth família két obeliszkje. A kárpátaljai festőiskola alapítói, Erdélyi Béla és Boksay József szintén ebben a sírkertben lelt végső nyugalomra.
Forrás:
https://www.bucsujaras.hu/ungvar/index.htm
https://uzhgorod.net.ua/news/162604
Kárpátalja magyar szemmel Útikönyv, szerk: dr. Tarpai József, 2021, Beregszász-Ungvár