Huszti vár

Kárpátalja egyik legismertebb látnivalója a huszti várrom, mely a Huszt melletti 330 méter magas kúpos sziklán emelkedik.

A valaha szebb napokat látott erőd eredete a XII. századra nyúlik vissza. A mondák szerint a várat 1090-ben, Szent László korában kezdték építeni, és 1191-ben, III. Béla idején fejezték be. Erről azonban okiratok nem tanúskodnak. Első írásos említése 1353-ból való. 1392-ben Zsigmond király a Drágfyaknak adományozta a várat, 1405-tól a Perényiék bérelték, majd Hunyadi János, később Hunyadi Mátyás birtokolta.

A mohácsi vészt követően, Magyarország széthullása után Huszt erdődje az Erdélyi Fejedelemséghez került, kulcsfontosságú szerepe miatt Erdély kapujaként is emlegették. Fénykorát Bethlen István és Rédey Ferenc főispánok idejében élte. 1546-ban I. Ferdinánd seregei foglalták el. 1594-ben a Lengyelország felől betörő krími tatárok elpusztították a környéket, ám a huszti vár ostromáról ajándékok fejében lemondtak. 1605-ben Bocskai István harcosai körülzárták az ekkor II. Rudolf császár birtokában lévő várat, mely így újra az Erdélyi Fejedelemség része, ám 1613-ban ismét a császáriak kezére jutott. 1615-ben Bethlen Gábor tulajdona let, aki öccsének, Bethlen Istvánnak ajándékozta. 1661-ben a betörő tatárokat a várvédők visszaverték. Az 1700-as évek elején a Rákóczi-szabadságharc egyik központja volt az erődítmény, a szabadságharc végén, 1711-ben a császári helyőrség állomáshelye lett.

1766-ban egy éjszaka alatt a várba három helyen is villám sújtott, a tűz hatalmas pusztítást végzett. Mária Terézia megígérte ugyan a vár újjáépítését, de végül sem ő, sem II. József nem járult hozzá a felújításhoz. A helyőrséget a munkácsi várba telepítették át, és az udvar pedig engedélyezte a vár köveinek felhasználását a római katolikus templom építésénél. Utolsó épen maradt bástyája 1798 nyarán dőlt le.

Pedig a huszti vár évszázadokon keresztül jelentős funkciót látott el be a térségben. Elsősorban a máramarosi só útjának őrzője volt, de fontos stratégiai szerepet is betöltött: a Toronyai-, Légiós- és a Tatár-hágó védelmét látta el. Öt falu tartozott hozzá: Iza, Száldobos, Bustyaháza, Táborfalva és Dulfalva.

A várba vezető út végén a hármas tagolású főkapu áll, melyre bástya épült. Az utat a kétszintes Bubnуi-bástya tartotta ellenőrzés alatt, a bejárat biztonsága felett pedig balról a Nyári-bástya, jobbról a háromszintes Ferdinánd-bástya őrködött.

A vár kelet-nyugati irányban elnyúló alaprajzú volt. Elrendezése alkalmazkodott a helyi domborzati viszonyokhoz. A falak alapzatát a sziklába vájták, ahol azonban a fal a földdel érintkezett, ott cölöpsort vertek le, a cölöpök és a várfal közötti részt pedig rézsűszerűen feltöltötték. Így akadályozták meg a várfal kopását és nehezítették meg az ostromlók feladatát. Az erőd 160 méter hosszúságával és 70 méter szélességével igen nagy területű hegyi várnak számított. Alsó és felső önálló védelmi rendszerrel bírt. Az alsó várat háromszögletű bástyákkal erősítették meg, innen lehetett ellenőrizni a felső várba vezető utat. Itt voltak a lakó- és a gazdasági épületek, a börtön és a templom is. A főkapuval átellenes irányban, az alsó vár másik végében volt a középső vár kapuja. A középső vár falait három bástya védte. A kaputól számítva, balról az Emberfő-bástya, szemközt a Fabástya, jobbról a Nagyvárta-bástya állt. A középső várban volt a lőpormalom. A felső várba vezető út végén egy 8 méter mély árok húzódott, amelyen csak felvonóhídon lehetett átjutni. A felvonóhidat mindkét oldalról bástya védte. A felső várban volt a várnagy háza, a kaszárnyák, a lőportorony, a gabonaraktár és a 74 méter mély kút.

A várból egykor alagút vezetett a Tisza folyóhoz. A Tisza partjáról nézve a várhegy oldalában a Trianon előtti időben látható volt a fenyőfákból kialakított Szent Korona. A cseh érában tüntették el az egykori Rákóczi-házat övező erdővel együtt.

A huszti várról számos vers, legenda, történet maradt fenn. A legenda így szólt:

Úgy tartják, hogy a tatárjárás idején a Kárpátok lábánál lévő várat Huszth nagyúr birtokolta. Mielőtt hadba indult Batu kán ellen, kislányát, Ilonát a nagyanyjához menekítette. Feleségét és fiát, Csabát pedig a várban hagyott csekély számú katonára bízta. A muhi csatavesztést sikerült ép bőrrel megúsznia, és sietett haza, hogy erős várában rejtőzzék el a tatár elől. Várát azonban a tatárok szétrombolták, nejét és fiát rabláncra fűzve magukkal vitték. Az úrnő a rabságot nem sokáig bírta, meghalt, a fiút pedig tatárként nevelték, fel. A kán udvarában egy ősz hajú öreg Csaba gyerekkori nyelvén sokat beszélt egy szép országról, ahol oly boldogan éltek az emberek. Rábírta a fiút, menjenek el ebbe az országba: Magyarországra.

Az eltelt 18 év alatt Huszth újjáépíttette várát, és megparancsolta, a vár környékén megjelenő minden tatárt azonnal végezzenek ki. Ilona szépséges kisasszonnyá lett. Testvérbátyja és édesanyja emlékét pedig csupán egy kápolna őrizte.

Az öreg és Csaba megérkeztek e földre. Az öreg, aki már nem is remélte szeretett hazájának viszontlátását, a nagy örömbe és boldogságba belehalt. A fiú épp eme vár melletti erdőben haladt el, amikor arra lett figyelmes, hogy egy hölgyre hatalmas szörnyeteg támadt. Bárdjával lekaszabolta a szörny fejét, s így megmentette annak a hölgynek az életét, akiről nem is sejtette, hogy saját húga. A hálás lány kérte, maradjon várukban egy ideig, Csaba pedig örömmel vette ezt. Kapcsolatuk egyre jobban elmélyült, de az ármány az egyik tisztviselő személyében mindig követte a két fiatalt. Egy alkalommal, amikor Csaba elmondta a leánynak, hogy ő tulajdonképpen tatár, a fiú válláról félrecsúszott a ruha, és a leány megpillantotta a vállán azt az anyajegyet, mely a családjuk sajátossága volt. Ilyen anyajegy ékeskedett Ilona vállán is. A féltékeny és gonosz tisztviselő meghallván, hogy az ő ellenlábasa tatár, azonnal hívta bakóit, és a vadászaton lévő Huszth távollétében elrendelte az ifjú kivégzését. Hiába siránkozott Ilona, aki már megbizonyosodott az igazságról, a fiú feje porba hullott. A hazaérkező Huszth önnön szemével győződött meg arról, hogy parancsával saját fia halálát okozta. Halott gyermeke mellett nem látta életének további értelmét, és tőrét maga ellen fordította. Fájdalmában Ilona megőrült, és örökre a sötét erdőkbe menekült. Alkonyatkor jár csak vissza az ártatlanul kiomlott vértől vörössé vált dombra, hogy hajnalig tartó zokogással figyelmeztessen mindenkit erre a tragédiára.

Kölcsey Ferenc is felkereste a várromot, mely megihlette: Csekén írta meg 1831. december 29-én Huszt című versét.

Egy erdélyi földesúr verses albumában, a Vasady-kódexben maradt fenn Bornemisza Péter evangélikus lelkész, költő Siralmas énnéköm... Cantio optima című verse, melyben a szerző viszontagságos életútjára panaszkodik. Volt is rá oka, hiszen kalandos élete alatt volt lelkész, tanító, nyomdász és börtönlakó is. Gondolatai, tanításai miatt gyakran bajba került. Börtönszökevényként érkezett Husztra 1556 körül, s miután itt sem látták szívesen, továbbállt. Ekkor írta meg versét.

1703 augusztusában II. Rákóczi Ferenc bevette Huszt várát. Erről több legenda is született, ezek közül az egyik legismertebb Jókai Mór A huszti beteglátogatók című története.

Forrás:

https://karpatalja.ma/sorozatok/legendak-karpataljan/legendak-karpataljan-huszt-varanak-tortenete/

https://blog.verselemzes.hu/jegyzet/bornemissza-peter-siralmas-ennekom-elemzes/2/