Cipola Gizella operaénekes
A Beregszászi járásban, Gáton született 1944. szeptember 26-án Cipola Gizella operaénekesnő.
Az általános iskolát helyben végezte el, majd Nagyberegen járt középiskolába. Ezt követően a munkácsi tanítóképzőben szerzett diplomát tanár szakon, majd Ungváron, Zádor Andrásnál tanult szólóéneklést és klasszikus zenét. A Harkovi Konzervatóriumban képezte tovább tehetségét, ahol már a második évfolyamon nagyoperai szerepeket kapott. A negyedik évfolyam elvégzése után a Moszkvai Állami Nagyoperába hívták vezetőszólistának, de ő Kijevet választotta. Döntését az is befolyásolta, hogy férje, Sztefan Turcsak karmester a Kijevi Állami Operaházban dolgozott. Ő maga1968-ban került a kijevi társulathoz, ahol 1969-ben debütált Puccini Pillangókisasszony című operájában.
Emellett egymást követték a hazai és a külföldi meghívások is. A legtöbbször Németországban lépett fel, de Franciaország, Spanyolország színpadjait is meghódította. 1976-ban egy tokiói világversenyen elnyerte "A világ legjobb Pillangókisasszonya" címet.
Harminckét évnyi színpadi szereplés után visszavonult az operaházi szerepléstől, s magántanítványokat vállalt. Életéről könyvet is írt.
Szülőfalujában, Gáton házat építtetett magának, és gyakran hazalátogat haza.